Parlamentből sosem elég!

  •  
  •  
  •  

2010-ben indult útjára az a nagy sikerű polgármesteri kezdeményezés, melynek köszönhetően egyre inkább csökken azon újpestiek száma, akik ne látták volna az Országházat belülről is. A havonta ismétlődő látogatáson ezúttal általános iskolások vehettek részt.

Újabb újpesti csoport látogathatott el a Parlamentbe március 22-én. Ez alkalommal a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola 45 tanulója ismerhette meg közelebbről az Országházat. A 6-7-8. osztályos diákokat a körút során a ház történetébe, érdekességeibe avatta be az idegenvezető. A főlépcsőházból induló séta első állomása a kupolacsarnokban díszelgő Szent Koronához vezetett, majd a felsőházi társalgóban folytatódott tovább. A látogatás utolsó helyszíneként a gyerekek a régi felsőházi üléstermet csodálhatták meg, ami megszólalásig hasonlít az alsóházi teremhez, ahol a parlamenti képviselők üléseznek. A következő országházi sétára egy hónap múlva kerül sor, ahol ismét 50 diák nyerhet betekintést a világ 100 legszebb épülete között számon tartott Parlament csodáiba.