Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a hangcsoui világkupán

,
  •  
  •  
  •  

A világ- és többszörös Európa-bajnok sportlövő, Péni István kontinensrekorddal nyert ezüstérmet a férfiak 50 méteres, három testhelyzetű puska számában a kínai Hangcsouban zajló sportlövő világkupaversenyen. Az elért eredményekről Péni István, az UTE sportlövője nyilatkozott az Újpest Médiának.

A sportoló számára különösen értékes ez a siker, hiszen rendkívül nehéz körülmények között kellett versenyeznie. „Természetesen nagyon boldog vagyok. Különösen azért, mert mentálisan és fizikailag is rendkívül megterhelő volt a közel 40 fokos hőségben versenyezni. Nagy öröm számomra, hogy ilyen körülmények között is sikerült Európa-rekordot lőnöm és ezüstérmet szereznem” – értékelte a versenyt Péni István.

A hangcsoui világkupaversenyen rendkívül erős mezőny gyűlt össze. Összesen 686 versenyző érkezett 61 országból. Péni István versenyszámában pedig 75 induló szerepelt, a győzelmet pedig a hazai kínai versenyző szerezte meg új világcsúccsal.

A mostani sikerhez nagyban hozzájárult az elmúlt időszak kemény felkészülése is: „A mezőnyből kiemelkedően teljesítettem álló testhelyzetben, ami nagyban köszönhető annak, hogy a verseny előtt egy rendkívül intenzív szerbiai edzőtáborban készülhettem. Az ott elvégzett munka sokat hozzátett a mostani eredményhez” – fogalmazott a sportlövő.

Péni István azonban már a következő nagy célokra összpontosít, hiszen hamarosan kezdődik a 2028-as Los Angeles-i olimpia kvalifikációs időszaka: „Idén ősszel kezdődik a 2028-as Los Angeles-i olimpia kvalifikációs időszaka. Az első nagy állomás a dohai világbajnokság lesz, amelyre már teljes gőzzel készülök. A célom, hogy minél hamarabb megszerezzem az olimpiai kvótát, és a következő években is a világ élmezőnyében versenyezzek” – tekintett előre a világ- és többszörös Európa-bajnok sportlövő.

Fotók: ISSF

SZFM