Pénzügyekből kitűnően vizsgáztak!

  •  
  •  
  •  

Ebben a tanévben nyolcadik alkalommal rendezte meg a K&H Bankcsoport, Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőjét azzal a céllal, hogy a gyerekek pénzügyi ismereteit bővítse.

Az idei verseny fókusztémája az online vásárlás volt. Iskolánk Sulibank szakkörének egyik 4. osztályos csapata a két online forduló után, maximális pontszámmal jutott be a budapesti középdöntőbe, ahol 1. helyen végzett. Az országos döntőben, melyet május 22-én rendeztek meg, a benevezett kb. 500 csapatból már csak a 8 legjobb bizonyíthatta be, hogy mennyire járatosak a bank és az internetes vásárlás világában. Nemcsak a pénzügyi fogalmak ismeretében kellett magabiztos tudással rendelkezniük, hanem szükség volt matematikai és anyanyelvi készségeikre is. A szervezőknek köszönhetően látványos, a televíziós vetélkedők hangulatát idéző körülmények között versenyezhettek. „PayPass Örültek” csapatunk végül egy nagyon szoros és izgalmas versengés után, 2. helyen végzett. A Smart okosóra mellett, melyet minden csapattag megkapott, iskolánknak is értékes díjat nyertek, 250 000 Ft értékű vásárlási utalványt.
A csapat tagjai: Fazekas Panni, Győry Adél, Hegedüs Donát és Szirányi Hanna, 4. a osztályos tanulók.
Fodorné Branstädter Ágnes, felkészítő tanár