,
  •  
  •  
  •  

Egy góllal verte meg Ciprus legjobbjait a magyar labdarúgó-válogatott pénteken este a Szusza Ferenc Stadionban, a főpróba, aztán a neheze viszont csak most jön.

Azt igazán kár lenne elvitatni, hogy hogy nem volt rendesen beharangozva a mérkőzés, ezt az is mutatta, hogy a Nemzeti Sport adatai szerint tízezer szurkoló döntött úgy, hogy a péntek estéjét a Szuszában tölti, és megnézi, hogy sikerült a válogatott felkészülése. Hogy jól döntöttek-e, azt ítéljék meg ők maguk, de az bizonyosan jót tett mindenki hangulatának, hogy a kora tavaszi esős, borult idő erre az estére legalább békén hagyott minket, és kimondottan nyári időben lehetett meccset nézni.

Már a kezdés előtt jóval elkezdtek hömpölyögni a szurkolók a Szusza felé, a közeli boltokból, benzinkutakról szinte teljesen kifogyott a sör és az üdítő. Mindenki izgatottan találgatta, lesz-e újoncavatás (volt), és hány góllal sikerül elverni Ciprust. Mert hogy pénteken este csak a magyar válogatott győzhetett, az teljesen egyértelmű volt.

A csapatok nem kezdtek túlzottan nagy elánnal: a ciprusiak szinte a félpályán sem jöttek át az első húsz percben, de az némi aggodalomra adott okot, hogy a magyar válogatott is kényelmes játékra rendezkedett be. Aztán szerencsére mindenki megnyugodott: az első komolyabb magyar támadás máris góllal fejeződött be, mikor egy középre adott labda mögött Holender elcsúszott, Schäfer András viszont jókor volt jó helyen, és kicsivel az ötösön kívülről egy erős bombával megszerezte a vezetést.

Ez megnyugtatta a csapatot, amely a második félidőben még fel is tudott pörögni, mikor a rengeteg hibával játszó Kleinheisler helyére az Izland elleni pótselejtező egyik hőse, Nego Loic állt be. Gyorsaságával és pontos labdáival sok kellemetlen percet szerzett az ellenfélnek, nagy kár, hogy a beadásokat már nem sikerült gólra váltani.

Az utolsó percekben a közönség inkább már magát szórakoztatta, jöhetett az „Éjjel soha nem érhet véget”, majd mindenki felhördült, mikor büntetőhöz jutottunk, igaz, ezt Nikolic Nemanja nem tudta értékesíteni (igaz, nem rajta múlt, a ciprusi kapus bravúros védést mutatott be).

Maradt tehát az 1-0, de sem a játékosok, sem a szövetségi kapitány nem volt elégedetlen.

„Ami nagyon tetszett, az a végeredmény. A győzelem mindig jót tesz a morálnak. Ha valamin változtatni kell az előre eltervezettekhez képest, az küszködéshez vezet. Az Eb-n ilyen felállás nem várható, mert ott nekünk kell kontráznunk. A második félidőben az ellenfelünknek megvoltak a helyzetei nagy elismerés jár Dibusz Dénesnek, aki remekül teljesített. A kihagyott tizenegyes miatt is izgulnunk kellett a végén, de szerencsére sikerült megőriznünk a vezetést”

– fogalmazott Marco Rossi.

Folytatás kedden Írország ellen – akkor is a Szuszában, rá egy hétre pedig indul az utazás: a portugálokat fogadja a magyar válogatott a Puskás Arénában.