•  
  •  
  •  

Valószínűleg ők a legnépszerűbb zenészek az újpesti fiatalok körében. Két évvel ezelőtti koncertjükön nézőcsúcsot döntöttek a Városnapokon, még sosem volt annyi ember a város főterén, mint akkor. Augusztus 26-án, szombaton ezt is felülmúlhatják, mert ismét fellép Újpesten Majka és Curtis.

Csoda, hogy nem ugyanaz az apánk, annyira hasonlítunk egymásra, ezt szokta mondani ránk Curtis anyukája. És bár külsőre azért nem, de amúgy tényleg teljesen ugyanolyanok vagyunk – mondta Majka, mikor egy vele készített interjúban azt firtattuk, hogy a köztük lévő tíz év korkülönbség ellenére hogyhogy ilyen jó barátok. Persze a sikerükhöz azért kevés a barátság, fontosabb, hogy a színpadon is jól kiegészítsék egymást.

Majka alapvetően egy népszerű műsorvezető, egy tévés csávó, aki imádja a rapet, és nagyon jól rappel. Én meg hozom a mocskot, az utcát, a telepet, és úgy néz ki, hogy ezek elegye iszonyú jól működik – magyarázta Curtis a népszerűségük titkát. És valóban sikeres az elegy: kiváló zenekaruk kíséretében rendre telt házak előtt lépnek fel a legnagyobb fesztiválokon és koncerthelyszíneken, Belehalok című slágerük klipjére pedig, e cikk írásának idején, 45 852 162-szor kattintottak a legnagyobb internetes videomegosztón az emberek. Nem elírás, valóban majdnem negyvenhat millióan indították el a videót, ezzel a Belehalok a legnépszerűbb magyar klip a neten. Újpesten pedig szinte felülmúlhatatlan a népszerűségük. Curtis tősgyökeres újpesti, futballistaként többször pályára lépett a lila-fehér csapatban, hatalmas rajongótábora van a városban.

Azért sokat számít, hogy Curtis nagy lokálpatrióta, és az újpestiek is nagyon szeretik őt. Ez olyan, mintha én Ózdon, a Szent István úton csinálnék egy bulit, nyilván ott is őrültekháza lenne. Azon az újpesti koncerten volt vagy hatezer ember, óriási élmény volt – emlékezett vissza legutóbbi újpesti fellépésükre az ózdi, de hatalmas Újpest-drukkerként már tiszteletbeli IV. kerületinek számító Majka a már említett interjúban.

Hazai pályán mindig oda kell tenni magunkat, extrát kell nyújtanunk az itteni közönségnek. Nekem egy ilyen újpesti buli olyan felfokozott hangulatban telik, hogy sokszor a könnyeimmel küzdök a dalok között. Tovább fokozza az egészet, hogy a Városnapok környékén, augusztus 31-én van a születésnapom, és rengeteg szeretetet kapok ilyenkor az újpestiektől – mondta Curtis a 2015-ös buli után az Újpesti Közéleti Tv-nek, miután kiszabadult rajongói gyűrűjéből. A felfokozott hangulat ismét garantált lesz a Városnapokon, amikor szombat este, fél kilenckor a két rapper belekezd, hogy „Újpest a negyedem, hát fogd már fel, ha mondom! Itt érzem jól magam, mert ez az igaz otthon!” És mire a cikk végére értünk a Belehalok már 45 852 941 kattintásnál tart.

Juhász Mátyás