Ismét nagyszámú érdeklődő vett részt az Őszi Sportparty rendezvényen, a Tábor utcai sporttelepen. A sportok kedvelői mellet a gasztronómia rajongói is dugig töltekezhettek élményekkel.

Persze emellett a kis- és nagypályás foci is tarolt, ahogy az már Újpesten a legsportosabb kerületben ez megszokott. Szép számú érdeklődőt vonzottak az egyéb sportágak is. különösen a röplabda, amelyből ezúttal is volt helyi bajnokság.
A hagyományos főzőversenyre, amelynek “feladata” ezúttal a csülkös bab volt, több, mint 40 csapat nevezett be.
Délutánra kihirdették a győzteseket is:
Kispályás diákfoci: Bene Ferenc Általános Iskola
Kispályás felnőtt bajnokság: Illyés FC
Röplabda: Gyógyser
Az ősz legízletesebb csülkös babját pedig a szakmai zsűri értékelése alapján az Árpád ABC csapata főzte!