Rendet teremtenek Újpest gazdálkodásában

  •  
  •  
  •  

Egy hét múlva, február 25-én, pénteken tárgyalja a képviselőtestület Újpest 2011-es költségvetését. A tervezet összeállításáról Molnár Szabolcs alpolgármester számolt be az Újpesti Naplónak.

A költségvetési előterjesztést jegyző Molnár Szabolcs elmondta, a számítások során alkalmazkodni kellett a gazdasági környezethez: egyrészt az ország közismert nehézségeihez, és ahhoz az adottsághoz, hogy a főváros csődközeli állapotot örökölt a szocialista-szabad demokrata városvezetéstől. Nyilvánvaló, hogy amíg a főváros föl nem tápászkodik, a kerületek sem számíthatnak sok jóra, így Újpest sem.

Két fő kihívás határozta meg a tervezést. Az első azon vállalása az új városvezetésnek, amelyet minden körülmények között teljesíteni akart: a Szakorvosi Rendelő átvételét önkormányzati múködtetésébe. Ezzel tudja az önkormányzat garantálni az újpestiek számára a megfelelő egészségügyi ellátást. “A legfőbb szempont tehát az volt a költségvetés tervezésekor, hogy az SZTK átvételét végre tudjuk hajtani. Ez bele is került a költségvetésbe, az átvételről szóló testületi döntés időközben megszületett” – emlékeztetett az alpolgármester.

“A szakrendelő számára fenntartjuk a 240 millió forintos elkülönített forrást a Károlyi Kórház rendelő intézetének rekonstrukciós pályázati önrészeként, továbbá 100 millió forintos egészségügyi tartalékot hozunk létre, és folytatjuk a HPV-oltások finanszírozását” – mondta Molnár Szabolcs.

A másik fő kihívás a múlttal való őszinte szembenézés volt – avatott be a további részletekbe az alpolgármester.

“A gazdaságot Újpesten is a szocialisták irányították tavaly őszig. A jól ismert Gyurcsány-Hagyó modellnek megfelelően itt is trükkök sorozatával, valótlan számokkal, füstbe ment tervekkel, nemlétező bevételekkel operáltak. Ezek miatt a 2011-es költségvetés főösszege 1,28 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly volt” – vonta meg a mérleget az alpolgármester. Hozzátette, ezeken kívül számtalan kisebb-nagyobb trükk és valótlan vagy rossz helyen szereplő szám maradt a tavalyi költségvetésben. Például beterveztek 50 millió forintot útépítésre, de ezt később elvonták, így erre tavaly 0 forintot fordítottak.

“Hogy a tavalyi költségvetési lufi mekkora is valójában, az majd a zárszámadáskor derül ki. Ennek a felelőtlen gazdaságpolitikának a következményei ránk hárulnak. Rendet kell tennünk Újpest gazdálkodásában, csak így lehet garantálni a biztos múködést. Csak átlátható, stabil pénzügyi alapon állva lehet majd nagyobb terveket megvalósítani” – állapította meg Molnár Szabolcs.

Az öröklött nehézségek a költségvetés tervezését jelentősen meghatározták, ezúttal azonban reális számításokat végeztek, és valós számokat vettek alapul. “Ami a büdzsében rendelkezésre áll, az tényleg elérhető forrás, ami kiadás, az szükséges kiadás lesz” – fogalmazott. A hivatal dologi kiadásai 120 millió forinttal, míg személyi kiadásai 20 millióval mérséklődnek, a képviselők és a bizottságok létszámának csökkentése 45 millió forint megtakarítást eredményezett. 2011-ben nem változik az intézmények kiadása 2010-hez képest, annyi különbség azonban lesz, hogy rendezik a sorokat. Az előző költségvetést a zúrzavar jellemezte, az összegek szétszórva szerepeltek benne, menet közben tologatták ide-oda a pénzeket. Ráadásul a béreket tavaly nem tervezték 100 százalékra, miközben tudták, hogy mennyi lesz a valós összeg.

“Idén stabilizáljuk az intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék múködését. Szociális kiadásokra 26 millióval többet költünk, mint tavaly. Az idei költségvetés már tartalmazza a tankönyvtámogatásra fordítandó 58 millió forintot, amelyet tavaly kampányötletként hoztak elő év közben a szocialisták” – közölte Molnár Szabolcs alpolgármester.

Főbb költségvetési hibák, mulasztások

1. 2010-ben nem adtak be egyetlen EU-s pályázatot sem, 2011-re egyetlen projektet sem készítettek elő, így eleve minimum 1 milliárd forinttal rövidebb a takarónk. Ez nagyon komoly felelőtlenség volt az előző szocialista gazdasági vezetés részéről.
2. A tavalyi költségvetésben 390 millió Ft előző évi pénzmaradvány szerepelt, ami akkor még semmivel sem volt alátámasztva, mivel nem készült el az előző évi zárszámadás.
3. Túltervezték az iparúzési adót 250 millió forinttal.
4. Ingatlanértékesítés sorra beírtak 390 milliót forint, jóllehet már az akkori vita során kiderült, hogy ez irreális elképzelés, trükk és valótlanság.