Uniós forrásból létesülnek bérlakások az egykori Bőripari Szakközépiskola épületében

  •  
  •  
  •  

Európai uniós program keretében újul meg a Baross utcai egykori Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakiskola lepusztult, elhagyatott épületének egyik szárnya, ahol a Fővárosi Önkormányzat megfizethető bérlakásokat alakít ki, és a másik szárnyat is szeretnék uniós fejlesztési projektbe bevonni.

Február 22-én délelőtt Újpesten tárgyalt az ügyben Nicolas Schmit, az Európai Unió foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztosa, illetve − mivel fővárosi beruházásról van szó − Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Tüttő Kata alpolgármester. A delegációt Déri Tibor, városunk polgármestere fogadta.

A Városházán tartott kerekasztal-megbeszélést követően a politikusok felkeresték a Baross utca 39. szám alatt található néhai szakközépiskola évek óta üresen álló épületegyüttesét. A tárgyaló felek megtekintették és számba vették az ingatlan állapotát és áttekintették a felújítás- és bérlakás kialakítási projekt – melynek során legalább 30 lakás létesül – megvalósítási terveit.

Déri Tibor a találkozón hangsúlyozta, nem ez az egyetlen hasonló projekt Újpesten: uniós forrásból újulhat meg a Fóti út és Megyeri út sarkán található iskolaépület is, ahol szintén bérlakásokat hoznak létre.

ÚN

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

, , , ,