Rendhagyó gyereknap

  •  
  •  
  •  

Mozgalmas volt a tanév első hete az Erzsébet Utcai Általános Iskolában, ahol még szombaton is zajlott az élet. A rendkívüli gyereknapra az óvodásoktól kezdve a felsősökig mindenkit vártak és szép számmal érkeztek a családok. A gyerekek összesen több mint húszféle dolgot próbálhattak ki.

 A rendhagyó szombat egy rövid köszöntővel indult, majd kezdetüket vették a különféle gyerekprogramok. Pál Lászlóné, az Erzsébet Utcai Általános Iskola igazgatónője az ujpest.hu kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a szeptember 8-iki, immáron harmadik alkalommal megrendezett rendhagyó gyereknap Lázár Ervinhez köthető, tekintettel arra, hogy az iskola a meseíró nevét szeretné felvenni.
„Több mint húsz helyszínen – az udvaron és az osztálytermekben – zajlanak különféle programok. Az udvaron például aszfaltrajzverseny, ügyességi játékok, bent pedig kézügyesség, találós kérdések, ugrálóvár, fitt ball és logikai feladványok várják a gyerekeket – sorolja az igazgatónő. Hozzátette, erre a napra nem csak az iskolások, hanem óvodások is érkeztek, akiket ugyanúgy szeretettel vártak.

A felsoroltakon kívül az udvaron lehetett még kiskádban műanyag halakkal „horgászni”, sakkozni, a tornateremben pedig két ugrálóvár is működött, a gyerekek nagy örömére. Mindez persze nem jelenti azt, hogy például a sárkányhajtogatásra vagy a kézműves foglalkozásra ne lett volna jelentkező, sokszor ott is várni kellett.
Az éppen hazafelé induló Csontos Roland a sakkon kívül mindent kipróbált. „Minden nagyon tetszett, horgászni is voltam, de a feketeerdő szoba volt a kedvencem” – mondja. Az eddig nem említett, de talán legnépszerűbb „sötétszobát” izgalmasnak és félelmetesnek találta.
Az iskola fennállásának alighanem egyik legmozgalmasabb hetét zárta. Hétfőn ugyanis az olimpiai aranyérmes, díszpolgári címet kapott Berki Krisztián érkezett az elsősökhöz, hogy dedikálja a kisdiákok ajándékba kapott labdáit, amelyeket egy kulcstartó, egy mesekönyv és egy tornazsák kíséretében az önkormányzat, az UTE és az Újpest FC közösen ajánlott fel. A hétfői átadáson utóbbi három képviseletében Wintermantel Zsolt, Őze István az UTE klubigazgatója, és Dr. Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője is megjelent. A következő nagy nap az első tanhetet záró péntek volt, amikor is a Budapest Bank és a Magyar Vöröskereszt átadta együttműködésük „gyümölcsét” az iskola udvarán felállított játszóvárat. Utóbbit napokon belül birtokba vehetik a gyerekek.

M. Orbán András