Rendhagyó rendészeti klubmegnyitó

  •  
  •  
  •  

Az Ifjúsági Házban tartotta hivatalos megnyitóját október 4-én az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Egyesület szervezésében 2014 tavaszáig működő Roma Rendészeti Club, amely nem csak cigány fiatalok figyelmét igyekszik a rendőri életpálya felé fordítani. Az érdeklődést jól mutatja, hogy a megnyitó végére tartogatott komoly beszélgetés jelenlévő fiataljai egyhangúlag jelezték: érdekli őket a folytatás.

– Bárki bárhonnan kitörhet, aki rendőr szeretne lenni, ne tartózkodjon, bátran jelentkezzen. Akár roma valaki akár nem, tegyen a céljaiért, mert mindent el lehet érni, nincsen lehetetlen – ezekkel a gondolatokkal hívta fel a figyelmet a klub hivatalos támogatója, az X-faktorból ismert Oláh Gergő.

Őt követően Oláh László alezredes, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának személyes élményként a vezetéknevéhez kapcsolódó, iskoláskori élcelődések felidézésével igyekezett bátorítani a fiatalokat, mindezt azzal a célzattal, hogy mindenki merje magát felvállalni, és ez nem csak a származásra igaz.

A megnyitó alighanem legnépszerűbb részeként Oláh Gergő énekelt, és buzdította táncra közönségét. Ezt követően készséggel adott autogramot és felelt az iskolások kérdéseire, amelyek közül az egyikre nagyon megszívlelendő választ adott:

– A vágyaink eléréséhez kitartás, szorgalom kell, nem hiányozhat a tenni akarás, és ugyanúgy kellenek minket támogató emberek. Nem volt egyszerű elérnem, amit szeretnék, de pont ezt szerettem, hogy megküzdöttem érte.

Makula György őrnagy a hivatalos megnyitón is felidézte: a havonta két alkalommal tartandó,  a Budapesti Rendőr-Főkapitánysággal, az Újpesti Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és a Bródy Imre Gimnáziummal együttműködő klub például kapitányságlátogatással, bemutatókkal, klubestekkel irányítja a fiatalok figyelmét a rendőri életpálya felé. 

A kezdeti érdeklődést egyébként jól mutatta, hogy a nagyobbak tanáraik kíséretében részt vettek a klub működését ismertető megbeszélésen, a pedagógusok pedig napi, illetve közérdekű aktualitásokkal kapcsolatban (is) kérdeztek az egyenruhásoktól. Az újpesti rendőrkapitányságra egyébként várhatóan még ebben a hónapban ellátogatnak.

M. Orbán A.