Rendhagyó ünnepség a Viola óvodában

  •  
  •  
  •  

Nagy öröm érte óvodánk két csoportját pénteken, amikor március 15-ére emlékeztünk.

Különleges ruhába öltözött férfi lépett a meglepetésre váró, székeiken izgatottan ficánkoló gyereksereg elé a csoportszobába. Szép fekete atillája, fénylő kardja tekintélyt sugárzott. Laci bácsit, kolléganőnk férjét, aki a díszőrségnél szolgált sok évig, áhítattal figyelték a gyerekek, ahogyan a márciusi ifjakról, a szabadságharcról, Petőfi Sándorról mesélt. Büszkén húzták ki magukat a Himnusz alatt, miután elhangzott a „Század vigyázz!” vezényszó. Lelkesen adták elő a tanult versikét és dalokat Laci bácsinak viszonzásul, de mi, óvó nénik is kedveskedtünk a Gábor Áron rézágyúja és a Kossuth Lajos azt üzente című népdalokkal az ünneplő kis közönségnek. Az apró katonák masíroztak a Klapka-indulóra, megtanulták a helyes tisztelgést, sőt a végén mindenki kezébe vehette a szépen csillogó kardot. Ezek után már csak a séta volt hátra a közeli Petőfi-szoborhoz, ahol gyermekeink kitehették saját maguk által készített zászlóikat. Ott már nem kellett magyaráznunk nekik, hogy ki volt Petőfi Sándor, hiszen már jól tudták. Bízunk benne, hogy sokáig emlékezetes lesz ez a nap a Viola ovisok számára.

Bajánné Somogyi Tímea
Viola Óvoda óvodapedagógusa