Rendhagyóan ünnepelték október 23-át

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium rendhagyó módját választotta idén október 23-a megünneplésének. Osztályai október 22-én végigjárták a forradalom újpesti helyszíneit, ahol az ott lezajlott eseményekkel ismerkedtek. Az Újpesti Városházánál Wintermantel Zsolt is csatlakozott a diákokhoz.

A diákok kedden délelőtt a gimnázium épületéből elindulva megfordultak a Városháza épületénél, az egykori Állami Áruháznál, a remíznél és az újpesti rendőrség épületénél. A helyszíneken különböző interaktív játékokban vehettekrészt, kisebb feladatokat oldhattak meg. A Könyves Kálmán Gimnázium dísztermében ért véget a séta, ahol a hatszáz diák az áldozatok falánál gyertyát gyújtott, majd Szendiné Kósa Katalin, az Újpesti Munkástanács kivégzett elnökének, Kósa Pálnak a lánya beszélt a gyerekekhez.

Az Újpesti Városházánál Wintermantel Zsolt polgármester csatlakozott az ünneplő diákokhoz, majd a gimnazisták Szepesváry László intézményvezetővel együtt koszorút helyeztek el az ’56-os bronz emléktáblánál.

-    1956-ban Újpesten nagyon fontos események zajlottak, hiszen itt alakult meg az első munkástanács és harcok zajlottak a városban, többek között iskolánkban is. A mostani ünnepség rendhagyó módja azt a célt szolgálta, hogy a gyerekek minél jobban beleélhessék magukat az 57 évvel ezelőtti események hangulatába – mondta Szepesváry László, a Könyves Kálmán Gimnázium intézményvezetője.

G.R.