Rendőrségi hírek

  •  
  •  
  •  

Négy dulakodó, majd verekedő személyhez hívott rendőrt az egyik Megyeri úti élelmiszerüzlet tulajdonosa múlt szombaton. A négy férfi a verekedést megelőzően a boltban vásárolt alkoholt az üzlet előtti területen megitta, majd kisvártatva hangoskodni kezdett. Ezt követően vitába keveredtek, majd az úttesten verekedni kezdtek. A baleset elkerülése érdekében az arra közlekedő gépjárművezetők próbálták a férfiakat a forgalmas úttestről a járdára terelni, azonban ekkor a segítségükre sietőkkel szemben is támadóan léptek fel. A közelben tartózkodó járókelőkben a férfiak erőszakos, agresszív magatartása félelmet, riadalmat keltett, a cselekménynek a kiérkező járőrök vetettek véget, akik valamennyiőjüket előállították. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoz.

Parkolóban rabolták ki
Rablást jelentett be a rendőrségen a napokban a hazafelé tartó K. Péterné budapesti lakos múlt pénteken délután. A hölgy a Tél utcában egy parkolón keresztül tartott lakása felé, amikor egy ismeretlen férfi a nyakát erőteljesen átfogva a földre lökte, miközben a nyakában lévő aranyláncot próbálta kitépni.
A sértett erősen fogta a nyakláncát, amit a támadó nem tudott hirtelen mozdulattal kitépni, de ekkor a férfi a földön fekvő nő fejét az ott parkoló autóhoz verte, és a láncot kitépve elmenekült a helyszínről. A cselekményt követően a rendőrök rövid idő alatt a helyszínre értek, a környező utcák átvizsgálása során nem találták meg a tettest. A sértett a bűncselekmény során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az elkövető személyleírása: kb. 180 cm magas, 30 év körüli, vékony testalkatú férfi, sötét hajú, sebhelyes arcú, világos színű pólót sötét nadrágot viselt, a rendőrség keresi.

Karosszéria és több tonnányi rézkábel
Több mint három tonna újszerű állapotú, méteres darabokra vágott rézkábelt találtak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal valamint a rendőrség munkatársai az egyik Váci úti telephelyen, amikor közös akció keretén belül ellenőrizték a színesfém-felvásárlókat.
Mivel a telep vezetője nem tudta igazolni a rézvezetékek eredetét, ezért azokat a rendőrség lefoglalta. Az elsődleges vizsgálatok alapján a rézkábelek nagy valószínűséggel betáplálási kábelek, illetve villamos felsővezetékek maradványai, értékük több millió forint is lehet. 
A további ellenőrzés során a rendőrök hulladék vassal befedve egy darabokra vágott, kiköszörült alvázszámú Volkswagen Jetta típusú gépkocsi karosszériáját is megtalálták, amelyről megállapították, hogy ezt a járművet augusztus legvégén lopták el a XIII. kerületből.

Az elmúlt időszakban Budapest több kerületét – így Újpestet – is érintették főként a tömegközlekedési útvonalakon, illetve közművek működési területén történt felsővezeték- és kábellopások. A rendőrség – különös tekintettel a cselekmény tárgyi súlyára és arra, hogy az eltulajdonított kábelek, vezetékek a lakosság akadálymentes kiszolgálását, ellátását veszélyeztetik – soron kívül, szakértők bevonásával nyomoz.

MOA