Hiába volt lehúzva a redőny
Az újpesti rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján a helyszín közelében elfogták azt a két férfit, akik bemásztak egy ház ablakán és ellopták az ott alvó sértett értékeit.
A 26 éves budapesti B. Norbert és társa, egy 21 éves kisgyőri férfi 2018. április 24-én éjszaka betört egy újpesti házba úgy, hogy feltolta a lehúzott redőnyt és bemászott a nyitott ablakon keresztül. A sértett aludt, miközben a két férfi ellopta a mobiltelefonját, karóráját, személyes iratait, ruháit és napszemüvegeit. Később a redőny zörgésére felébredt a sértett, aki már csak annyit látott, hogy az elkövetők az ablaka alatt elmenekülnek.
A térfigyelő szolgálat munkatársai felfigyeltek a két férfire, akik menekülés közben át is öltöztek. Az újpesti rendőrök a felvételek alapján a helyszín közelében elfogták B. Norbertet és társát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az elkövetőket lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság április 26-án elrendelt.
Elfogták az újpesti rablót
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat K. Viktor 33 éves budapesti lakos ellen rablás bűntett, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A férfi 2018. április 30-án 7 óra 30 perc körül a Tó utcában egy idős nőt támadott meg. K. Viktor a nőt a földre lökte, miközben kitépte az arany nyakláncát és fülbevalóját. A sértet próbálta az értékeit védeni, de a férfi ekkor megütötte.
A rendelkezésre álló személyleírás alapján a rendőrök azonosították az elkövetőt, akit május 4-én budapesti lakhelyén elfogtak. Az eljárás során a nyomozók a férfival kapcsolatban további hasonló módszerrel elkövetett bűncselekményt derítettek fel. K. Viktor 2018. április 15-én 10 óra körül a Munkásotthon utcában szintén egy idős nő aranyláncát tépte ki. A büntetőeljárás K. Viktor előzetes letartóztatása mellett folyik.
Gépkocsit tört fel, a rendőrök elfogták
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat J. Krisztián 32 éves budapesti lakos ellen lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.
A férfi, ez idáig ismeretlen társával 2018. április 25-én 22 óra körül a Zsilip utcában egy parkoló autó ablakát kővel bedobta, majd a csomagtérben értékek után kutatott, majd amikor a járókelők megzavarták, elmenekült a helyszínről.
A kiérkező rendőrök a helyszín közelében lévő erdős területet átkutatták és megtalálták az egyik elkövetőt, akit elfogását követően gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók J. Krisztián ismeretlen társát továbbra is keresik.
Kerékpárt loptak, elfogták őket
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat a 24 éves budapesti B. Ferenc és egy szintén budapesti 17 éves fiú ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
B. Ferenc és társa 2018. április 24-én 22 óra és április 25-én 12 óra között a Lóverseny tér egyik lakóházának zárját kifeszítette, majd a folyosón egy lezárt kerékpárt ellopott.
A nyomozás során beszerzett kamerafelvételek alapján a rendőrök azonosították az elkövetőket, akiket április 27-én budapesti lakásukon elfogtak, majd a kerületi rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki őket.