A világon először Magyarországon tartanak olyan rendezvényt, melyet fogyatékos emberek szerveznek azzal a céllal, hogy „egészségeseken” segítsenek. Az értelmi sérült emberekből álló Nemadomfel Együttes kezdeményezésére fogtak össze sérült emberek, hogy november 14-én a Sportarénában népszerű sztárokkal közösen nagyszabású koncertet adjanak, melynek bevételét hátrányos körülmények között élő árva gyerekek javára fordítják. A koncert fővédnöke Sólyom Erzsébet, a Magyar Köztársaság elnökének felesége, védnökei: Göncz Árpádné és Mádl Dalma.
„Mindenkinek felelőssége és kötelessége, hogy a szűkebb és tágabb környezetében élőkön a saját módján segítsen. Ezt ismerte fel a Nemadomfel Együttes is, akik most saját tudásukat ajánlják fel rászorult gyerekeknek” – nyilatkozta Papp Szabolcs, a rendezvény szóvivője, aki maga is mozgásban akadályozott, hiszen kerekesszékkel közlekedik. Ezek a gyerekek Böjte Csaba dévai árvái. Böjte Csaba 1992 óta fogadja oltalmába a nyomorúságos körülmények között élő utcagyerekeket, ad nekik ételt, ágyat, szeretetet. Ma már az egykori ferences kolostorban több mint 1500 gyermek nevelkedik, belőlük 700-an bentlakásos otthonokban.
országos szinten összefogjuk és erősítsük azokat a civil szervezeteket, melyek az értelmi- és halmozottan fogyatékos, autista embereken segítenek – mondta Göncz Árpádné, Zsuzsa asszony, a rendezvény egyik védnöke. – Az intézményekben és a családokban elrejtetten élő sérült embereket szerettük volna megismertetni, elfogadtatni a többségi társadalomban élőkkel.
„Csodálatosnak tartom, hogy sérült emberek szeretnének segíteni árva gyermekeken, példa értékű ez, elanyagiasodott világunkban! – mondja Mádl Dalma asszony. – Kötelességünk lenne mindannyiunknak őket, a hátrányos helyzetben élőket felkarolni, segíteni. A szeretet, amit adhatunk ezeknek a gyermekeknek, a legfontosabb. Tudniuk, érezniük kell, hogy szükség van rájuk is. Böjte Csaba nyitott szívvel, nyitott szemmel járva ismerte fel ezt a feladatot, végzi a munkáját. Mindenki, aki ebben őt segíti, sokat tanul tőle, könnyebb lélekkel jön haza.” Nemadomfel Együttesről
Értelmileg akadályozott előadók hozták létre az együttest 2004-ben azért, hogy saját erejüket és tehetségüket latba vetve küzdjenek az előítéletek leépítéséért, a társadalmi empátia növeléséért. Első lemezük 2005-ben, második 2007-ben jelent meg az EMI gondozásában. Azóta a zenekar életéről Álomturné címmel többszörös díjnyertes film is készült. Az Együttes tagjai pedig 2006 decemberében – az esélyegyenlőségért végzett munkájukért – miniszteri kitüntetést kaptak. A zenekar mögött az elmúlt években több száz fellépés van.
A Nemadomfel Együttes olyan sztárvendégeket hív színpadra, mint Rúzsa Magdi, a 4For Dance, Caramel, Kiki, Miller Zoltán, a Salsamor Táncegyüttes, Oláh Ibolya és Kállay Bori. Az est házigazdái Vitray Tamás és Várkonyi Attila.
