Saját tesztelési programot indít a fővárosi önkormányzat

, , ,
  •  
  •  
  •  

Karácsony Gergely rendkívüli online sajtótájékoztatón tett bejelentést.

A főpolgármester rámutatott: a parkolás ingyenessé tételével nem lesz több parkolóhely, a kormány intézkedése közlekedési káoszt idézhet elő. Ez szerinte növelni fogja a légszennyezettséget, amely elősegíti a vírus terjedését is.

A kormány által szorgalmazott tömegközlekedési járatsűrítésekről elmondta: ezt a lépést Budapesten már ősszel megtették, szeptember óta sűrűbben járnak a BKK járművei. „Mi ezt a feladatot eddig is elláttuk, és el is fogjuk látni”, a kormányzati megszorítások ellenére – szögezte le Karácsony Gergely.

Bejelentette azt is: a fővárosi önkormányzat „átvállalva a kormány feladatát”, saját intenzív tesztelési programot indít. Ehhez százezer koronavírus-tesztet szereznek be. Az intézkedés célja, hogy a  kerületekkel együttműködve biztosítsák a különösen veszélyeztetett szakterületeken dolgozók szűrését. A kerületek rendelkezésére bocsátanak – lakosságarányosan elosztva –  50 ezer tesztet, amelyet az oktatási intézmények dolgozóinak és a pedagógusoknak szánnak. Róluk ugyanis Karácsony Gergely szerint „különösen megfeledkezett” a kormány. A gazdasági válság és a kormányzati megszorítások miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került fővárosi önkormányzat gyűjtést indít a szűrési program támogatására.

A főpolgármester sürgette a tömegrendezvények korlátozását és az adventi időszakkal járó tumultuózus helyzetekre való tudatos, tervszerű felkészülést is.