Saját videójuk lett a vesztük

  •  
  •  
  •  

Festékszóróval fújt le egy vasúti kocsit Istvántelken öt fiatal, majd miután megzavarták őket, elmenekültek, azonban az őket tetten érő egyik őrt is bántalmazták. A rongálást rögzítették, a hátrahagyott videokamera felvételeiből pedig az is kiderült: metrószerelvényre dobáltak festéket, amivel a közlekedést veszélyeztették.

A gyanú szerint a már megfogott 23 éves fiú társaival január 23-án hajnalban jutott be az istvántelki járműjavítóba, ahol az egyik bent álló szerelvény egyik oldalát festékszóróval összefújta. A rongálást videóra vették, ám a telep biztonsági őre megzavarta őket és menekülni kezdtek. Az őket feltartóztató őrt bántalmazták, azonban a képrögzítőket a vonat mellett felejtették. A felvételekről a nyomozók megállapították, hogy nem csupán ezt az egy járművet rongálták meg, hanem más hasonló is a számlájukra írható. A videókból kiderül, hogy ugyanők a reptérre vezető gyorsforgalmi út felüljárójáról piros és sárga festékkel teli vödröket dobáltak egy metrószerelvényre, amivel a közlekedést veszélyeztették.

A társaság egyik tagját elfogták a rendőrök, a 23 éves fiú beismerte az újpesti rongálást és a metrószerelvény leöntését is. Két 23 és 26 éves társát már szintén azonosították, őket körözik a rendőrök.

A fiataloknak rongálás és a közlekedés veszélyeztetése miatt kell felelniük, ami kiegészül testi sértéssel, mivel az őket tetten érő őrt bántalmazták. A lefoglalt felvétel a rendőrség honlapján is elérhető.

M. Orbán András