•  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata, illetve a városrész lakossága már többszörösen tanújelét adta annak, hogy nemcsak együtt érez, de a segítségnyújtás számtalan formájában ki is nyilvánítja segítségét a vörösiszap károsultjait megsegítő társadalmi méretű összefogásában.

November 20-án, szombaton este az Újpest Színházban Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámáját és a bevételt – jelképesen szólva a darab címében is magában foglalva az üzenetet – a Veszprém-megyei települések bajba jutott lakóinak ajánlottuk. Az est megrendezését önkormányzatunk illetve intézményei térítésmentesen vállalták, a színművészek tiszteletdíjukról mondtak le.

Az Önkormányzat és a színház közös megmozdulása nyomán 3.000, 5.000, 10.000 forintos támogatói jegyek megvételével van lehetőség az adománytevésre. Az adományozók nevét – ha kifejezetten ennek ellenkezőjét nem kérték – nyilvánosságra hoztuk. Törekvésünket magánszemélyek, közéleti szereplők, cégek, vállalkozók, intézmények segítették, segítik. A három hete tartó támogatás-felajánlásokat egészen a november 20-i színházi előadás végéig fogadta a színház és az önkormányzat.

Az összegyűjtött támogatás pontos összege a színházi előadás végére 1millió 43 ezer forintra nőtt. További felajánlások átutalása, fogadása még folyamatban van. Az adomány teljes összege így elérheti a másfél millió forintot.

Az országos sajtó híradásától azt reméljük, a jó szolgálat ismertetése nemcsak az újpestiek összefogását  emeli a figyelem középpontjába, hanem másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz.

Újpest Önkormányzata és az Újpest Színház biztos abban, jó útra lépett, amikor a fővárosi színházak közül először itt született jótékonysági felajánlás az iszapkárosultak megsegítésére. A kezdeményezést Újpest közönsége pozitív visszajelzéssel illette. A sikeres összefogást látva a jótékony célú előadások  megrendezését a jövőben is folytatni kívánjuk.

Az iszapkárosultak megsegítése Újpesten nem ért véget. A bajban lévők további segítése a célunk az önkormányzat november 26-tól december 24-ig tartó Újpesti Karácsonyi Vásárán is. A szokásos kirakodó vásárt az adventi hétvégék mindegyikén három napon át nagyszabású kulturális rendezvények egészítik ki, amelyek idején folyamatosan végzünk adománygyűjtést.

Megtisztelő számunkra, ha a sajtó figyelemmel kíséri ez irányú tevékenységünket is.

Budapest, 2010. november 21.


Wintermantel Zsolt
Újpest polgármestere

Kontakt: Tóth Sándor ügyvezető, Újpesti Sajtó Kft.
Tel: 06-70-395-9033