90 éves lett a legendás keramikusművész: Újpest díszpolgárát, Schrammel Imrét köszöntjük

  •  
  •  
  •  

A szombathelyi születésű, Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima díjas Schrammel Imre 2011 óta Újpest díszpolgára. A „földszobrász” személyét az ezredvégi kerámiaművészet egyik legfontosabb megújítójának tekintik. A művész hosszú évtizedeken át élt Újpesten: a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett, és az ’56-os forradalmat is városunkban élte meg. Az általa alkotott Babits Mihály domborműves emléktábla a Könyves és a Babits gimnáziumok falát ékesíti, továbbá ő alkotta meg Lőwy Izsák domborműves emléktábláját is, ami a Városháza falán látható. Schrammel Imre keramikusművésszel beszélgettünk.

fotó: Várai Mihály

– Milyen újpesti emlékei, élményei vannak?

– Félig-meddig máig is újpestinek érzem magam: miután vidékről a fővárosba költöztünk, Újpesten talált új otthont a családom. A Könyves Kálmán Gimnáziumba jártam, és ott is érettségiztem. Nagyon szerettem azt a közeget, nagyszerű időszaka volt az életemnek. Bár javában dúlt a legsötétebb kommunizmus, s nagyon nehéz volt az a korszak, mégis szeretettel gondolok rá, hiszen fiatal voltam, s az idő sok mindent megszépít. Javában Újpesten éltem még, amikor felvettek az Iparművészeti Főiskolára, eredetileg ötvös szakra kerültem. Nem így terveztem akkoriban, de végül így lett jó.

– Az ’56-os forradalomban is Újpesten vett részt. Hogy emlékszik azokra a forró napokra?

– Úrrá lett rajtunk a mindent elsöprő szabadságvágy, euforikus hangulatba kerültünk. Rendkívül fölkavaró napokat éltünk meg, a mai napig nem tudok úrrá lenni az érzelmeimen, ha erre az időszakra gondolok. Az Iparművészeti Főiskolán oktatáson vettem részt, amikor elterjedt a diákok között, hogy felkelés van. Azonnal kimentünk az utcára, ahol felvonultak a fiatalok, gyalog mentünk végig a kiskörúton, forradalmi jelszavakat skandálva. A Nagymező utca sarkán röpcédulákat osztogattak az egyik rendőri posztról, az emberek pedig nemzeti színű zászlókat lobogtattak az ablakból. A Bem szoborhoz mentünk, ahol Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt.

fotó: Várai Mihály

A Parlamentnél is ott voltam, ahol a forradalmárok Nagy Imrét követelték. Mivel azonban megszűnt a tömegközlekedés, így gyalog mentem végig a Váci úton Újpestre, és döbbenten figyeltem, hogy fegyveres fiatalokat szállítottak a teherautók. Újpesten is kitört a forradalom, és a zavargások közepette a rendőrök lelőtték a szórólapokat osztogató Polcz Bélát. A Városháza melletti téren, az egykori Szocialista emlékműnél nemzeti zászlóval letakarva ravatalozták fel a csepeli diák holttestét, a szovjet katona szobrát ledöntötték, és megindultak a zavargások. Sosem feledem, a Városháza erkélyén egymást váltották a forradalmi szónokok, akik azt akarták, hogy kiáltsák ki az Újpesti Köztársaságot.

Amikor leverték a forradalmat, sokáig tanakodtunk azon, hogy disszidáljunk-e. Végül maradtunk. Később a forradalom ötvenedik évfordulóján az Elmúlás nevű kerámiasorozatban dolgoztam fel a traumáimat. A tizenhét reliefből álló sorozat a földbe visszatérő, elporladó testek különböző stációit tárja a néző elé.

Többször elmondta, hogy keramikusművészként teljesen más a szemlélete, mint egy szobrásznak. Azt is nyilatkozta, hogy inkább az építészekkel érez lelki rokonságot.

– Sokszor hangoztattam már, hogy nem szobrász vagyok, noha mesterem, Borsos Miklós szobrászművész mellett sokat tanultam erről a hivatásról is. A szobrásznak ugyanis teljesen más gondolkodása van, mint egy keramikusnak, s eltérő az anyaghasználat és a technológia is. Míg egy szobrász mindig az örökkévalóságnak dolgozik, én keramikusként a mulandóságot is meg tudom formálni. Számos alkotásomat kerámia anyagból készítettem el, majd megszárítottam, utána vízbe tettem. Ilyenkor hasonló folyamat megy végbe, ami az emberrel is történik: agyagból, vagyis porból lettünk és porrá leszünk. Mindig foglakoztatott ez a gondolat, filozófia, amit meg is formáltam az alkotásaimban. Ami pedig az építészetet illeti, a fiam, Schrammel Zoltán építész, egészségügyi építészettel foglalkozik, és ő jegyzi az újpesti Károlyi Sándor Kórház fejlesztésének első ütemének terveit is. Való igaz, hogy nagyon közel áll hozzám az építőművészet, hiszen a kerámiához hasonlóan a terek, az üres hézagok, az üresség kiemelkedő szerepet játszik.

– A véletlennek mindig kiemelkedő szerepet adott az életművében. Miért?

– A véletlen legnagyobb rendező, az egész életem a véletlenen múlt. Az alkotásaimba kizárólag a véletlen és a természeti erők szólhattak bele. A kezdetekben díszlettervezőnek jelentkeztem a főiskolára, végül ötvösnek vettek fel, de keramikus lettem. Mindig is kilógtam az előírt művészetfelfogásból. Az iparművészeti főiskolán csámpás, vézna kóbor macskát mintáztam, a tanterv idilli kiscicája helyett. Torz alakokat mintáztam meg, groteszk ősanyákat és Krisztusokat alkottam. Az egyik legismertebb munkám is a véletlen szüleménye: találtam egy sirálytetemet egy kiszáradt szódástóban. Iszappal együtt elvittem kiégetni. Utána csak a csontváz maradt és a madár lenyomata, ami magában foglalta a művészet lényegét: kezdeni valamit élettel, elmúlással. Később átlőttem az agyagszobrokat, ami végképp szentségtörésnek minősült. Tökéletes kockaformákat alkottam, majd légpuskával belelőttem. Agyagtömböket mintáztam, előkészítettem a terepet, és hagytam, hogy a természet törvényei a véletlennel karöltve átjárják a munkáimat.

fotó: Várai Mihály

 – Október 29-én töltötte be a 90. évét. Min munkálkodik jelenleg?

 – Két éve megalapítottam a Szombathelyi Savaria Múzeumban a Schrammel-gyűjteményt, amellyel jelenleg is élő a kapcsolatom, s folyamatosan bővítjük a tárlatot. Október 30-án mutatták be a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében a Sketchbook – Rajzok, vázlatok című albumomat is, amely a rajzaim mellett betekintést enged a gondolatvilágomba. Ez a könyv egyfajta folytatása a Naplómnak, amit 30 éven át vezettem, 1984-től 2013-ig. Mivel már kissé korlátozott a mozgásom, sajnos manapság nem alkotok. Azonban fontos számomra a társaság, sok újpesti kapcsolatom megmaradt. Kiemelném az Újpesti Közművelődési Kört, Somos András elnökkel rendszeresen beszélek. Szunyoghy András és Bertalan Tivadar újpesti barátaimmal is tartom a kapcsolatot. Kissé bezárva érzem magam az otthonomba, de rengeteget jelent a barátok és a család lelki támogatása.

Besztercey Judit

, , ,