, ,
  •  
  •  
  •  

Jótékonysági koncertet rendeztek az újpesti zsinagógában november 5-én. A hangverseny keretein belül lehetőség nyílt adományozni, a bevétel az október 7-én Izraelben kirobban háborúban elesettek beazonosítását segíti.

A hangversenyen először Szerdócz Ervin, Újpest főrabbija beszélt az egybegyűlteknek. Szerdócz Ervin az Újpest Médiának elmondta, hogy Székelyhidi Hajnal operaénekessel, az OR-ZSE tanszékvezetőjével együtt jutottak arra az elhatározásra, hogy adományt gyűjtenek az izraeli áldozatok beazonosítása érdekében. A koncert előtt Déri Tibor polgármester is szóra emelkedett. Újpest első embere kifejezte, az összegyűlt adomány nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem erkölcsi üzenetet is közvetít, hogy nem vagyunk közömbösek mások szenvedései iránt. „Hagyjuk, hogy ezen az estén a zene magával ragadjon és vezessen minket az összefogás, az együttérzés és a béke útján.”

A jótékonysági hangversenyen a Goldmark kórus mellett olyan kiváló kántorok énekeltek, mint Markovits Csaba, Raáb Gábor, Rudas Dániel és Dési Tamás, valamint a SabbathSong Klezmer Band két művésze, Masa Anita és Masa Tamás is dalra fakadt.

BJ