Segített az Állatmentő Liga

  •  
  •  
  •  

Lakossági bejelentés alapján figyelt fel az újpesti székhelyű Állatmentő Liga egy súlyos beteg kutyusra néhány órával ezelőtt. Bár több szomorú eset int a felelős állattartásra, a mostani intézkedés elsőként erősített meg egy néhány nappal ezelőtt megszülető képviselő-testületi döntést.

Csütörtökön ugyanis az önkormányzat együttműködési megállapodásra lépett az Állatmentő Ligával. A hír nyilvánosságra kerülése után néhány órával érkezett a segítségkérést tartalmazó lakossági bejelentés.

Az Állatmentő Liga szakemberei elmondása szerint a nehéz körülmények között élő család kutyája általuk azonnal orvosi segítséget kapott, majd műtőasztalra került. Bár talpra állásáért a kutyusnak is küzdenie kell, az Állatmentő Liga szakemberek bíznak felgyógyulásában. Amennyiben ez bekövetkezik, figyelemmel kísérik a kutyus sorsának tovább i alakulását és minden segítséget meg kívánnak adni ehhez a családnak is.

A megállapodás

Újpest Önkormányzatának Képviselő-testülete legutóbbi ülésén arról döntött, hogy együttműködési megállapodást köt az újpesti székhelyű, társadalmi szervezetként működő Állatmentő Ligával. A szervezet fő célkitűzése az állatkínzás visszaszorítása, a gazdák-tulajdonosok tanítása, segítése az állatokkal való helyes bánásmódra és sok árva állat biztonságba helyezése. Mivel ezek a célkitűzések az önkormányzatunk törekvéseivel is összhangban vannak, így a két fél a közös célok megvalósítása érdekében a jövőben összehangolhatja tevékenységét.

– UN