•  
  •  
  •  

December 26-a  óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal – mondta a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla az M1 esti műsorában.

“Csak a Semmelweis Egyetemen már csaknem 2 ezer embert oltottak be. Első nap viszonylag kevesen akartak oltást, azóta viszont, ahogy egyre többen megkapták azt és semmilyen mellékhatást nem észleltek, nő a jelentkezők száma” – mondta a rektor.

Ugyanakkor megjegyezte: sokat kell még tenni, hogy a lakosság is minél szélesebb körben elfogadja az oltást és kialakulhasson a nyájimmunitás. Merkely Béla kiemelte: az oltás nemcsak az esetleges megbetegedés elkerülését segíti, hanem szinte száz százalékos védelmet jelent a szövődmények megelőzése szempontjából is.

Újabb vakcina érkezhet

Az Európai Gyógyszerügynökség január 6-án dönthet az amerikai Moderna cég oltásának engedélyezéséről – írják Facebook-oldalukon a pécsi virológusok. Az mRNS alapú vakcinát Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban már engedélyezték.

A Moderna vakcinája a Pfizer és az AstraZeneca mellett a vezető vakcinák közé tartozik, 2021-ben 1 milliárd adagot terveznek legyártani és eljuttatni a világ számos országába. Az EU megállapodása szerint minden bizonnyal hazánkban is találkozhatunk majd vele – írják a szakemberek.

 

 

Technológiáját és működését tekintve a Pfizer vakcinához hasonlóan, egy mRNS vakcina, amely lipid nanorészecskékkel történő bevitelt követően a vírus tüskefehérjéjét készítteti el a sejtjeinkkel, így alakítva ki az immunitást.

A Moderna vakcinája a Pfizer oltásánál könnyebben tárolható „csak” -20 fokra kell lehűteni, így fél évig eláll.

Az oltás két dózisú, melyet 28 nap eltéréssel szükséges beadni és a lezajlott klinikai teszt eredményei alapján a koronavírusos megbetegedéssel szemben 94 százalékos, a súlyos megbetegedéssel szemben 100 százalékos védelmet nyújt. Ez a védelem az első dózist követő 14. nap után alakul ki.

Oltási reakció tekintetében, súlyos mellékhatásról nem számoltak be, és az enyhe (oltási hely fájdalma, pirosodás, duzzanat) vagy közepes (fejfájás, izomfájás, láz) mellékhatások is 1-3 napos intervallumban elmúltak. Összehasonlítva a bárányhimlő ellenes vakcina oltási reakcióival, az első dózis annál kedvezőbb, míg a második dózis azzal hasonló gyakorisággal hozott enyhe vagy közepes oltási reakciókat.

, , , ,