Simon fél évre a Feyenoordé

  •  
  •  
  •  

Simon Krisztián a 2011-es tavaszi szezonban a Feyenoord csapatánál szerepel majd kölcsönjátékosként. Ennél is fontosabb azonban, hogy a 19 éves, utánpótlás-válogatott futballista 2014-ig meghosszabbította szerződését az Újpest FC-vel.

Kovács Zoltán sportigazgató ismertette az Újpest FC álláspontját:

– Bár az most eldőlt, hogy Krisztián tavasszal a Feyenoord játékosa lesz, de a tárgyalásokat tovább folytatjuk, mivel az opciós vételi jogról még nem állapodtunk meg – mondta Kovács Zoltán sportigazgató. -  Krisztiánt nemcsak Hollandiában, hanem Németországban is felfedezték, sőt a Hoffenheim olyan ajánlatot tett, amely ismereteim szerint az Újpest történetének legmagasabb kivásárlási összegét tartalmazza. Annak, hogy Krisztián nem a német klubot választotta, egyetlen oka volt: nem akarta megváltoztatni adott szavát, és többször is elmondta, neki ez mindennél többet jelent.

– Az Újpest hogyan érvényesíthette volna érdekeit, hiszen a klubnak a német ajánlat sokkal előnyösebb volt, mint a holland?

– Mivel kényszeríteni senkit nem lehet az átigazolásra, és Simon Krisztián is előbb adta szavát a Feyenoordnak, mint ahogy a Hoffenheim ajánlatát megkaptuk, ő döntött úgy, hogy fél évre a holland klubot választja.

(g)