Simon Krisztián: „Jó erőben van a csapat”

  •  
  •  
  •  

Az őszi kihagyások után tavasszal eddig mind a két bajnokin kezdőként kapott szerepet a pálya jobb oldalán Simon Krisztián.

A 21 éves szélső a csütörtök délelőtti edzés után elárulta, hogy bár nincsen gondja a hólapátolással, abban bízik, hogy a hét második felében már igazi tavaszi időjárásban készülhet majd a csapat a DVSC elleni bajnokira.

„Még sosem volt részem tavasszal hólapátolással kezdődő edzésekhez, de Magyarországon most minden csapatnak alkalmazkodnia kell a körülményekhez, nem lehet ezzel mit tenni. Az előző héten nagyon keményen készültünk, azt hiszem ezt azok a szurkolók is alátámaszthatják, akik kint voltak egy-egy edzésen. Mindenki partner volt a munkában, megbízott edzőnk kilenc edzést is tartott, a fizikai elemek mellett sokat játszottunk nagypályán is egymás között, szerintem jól pörgött a csapat és bírtuk a „kiképzést”. A héten ugye a havazás kicsit átírta a programot, de bízom benne, hogy a mérkőzésig hátralévő edzéseken már több labdás gyakorlatot tudunk végezni, mint eddig.”

A debreceni klubtól kapott információk alapján az Oláh Gábor utcai Stadion gyepszőnyegét letarakították a pályamunkások, így jelen pillanatban nincsen akadálya annak, hogy az eredeti időpontban sor kerüljön csapatunk vasárnapi mérkőzésére. A csapattársak által Mócinak becézett játékos elmondása szerint a keretben mindenki azt szeretné, ha nem maradna el újabb találkozó.

„Természetesen nagyon szeretnénk pályára lépni a hétvégén. Idén még csak két tétmérkőzés van a lábunkban, hiszen miután az MTK elleni meccs elmaradt, válogatott szünet volt, így nagyon várjuk a meccset, akármilyenek is a körülmények. A debreceni pályáról tudni kell, hogy egyébként is nagyon mély a talaja, gondolom ezen az állapoton az időjárás sem sokat javított, így mindenképpen küzdelemes mérkőzésre számítok vasárnap. Jó erőben van a csapat és úgy érzem készen állunk arra, hogy győzelemmel távozzunk Debrecenből.”

kép és szöveg: ujpestfc.hu