Az 1956-os forradalmat követő megtorló perek ügyiratában Somlyói Nagy Sándor, az újpesti nemzetőrök vezetője foglalkozását tekintve, mint „bőrválogató” szerepelt. A Könyves Kálmán Gimnáziumban berendezkedett fegyveres felkelőket irányító férfi azonban eredeti végzettségét tekintve katonatiszt volt, aki a forradalom idején kiváló hasznát vette harcászati tanulmányainak és tapasztalatának. Végül katonatiszti múltja miatt nem kerülhette el halálos ítéletet.
fotó: Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény
Somlyói Nagy Sándor 1902-ben született Budapesten, édesapja középiskolai tanár volt, édesanyja egy 36 földön gazdálkodó család sarja. A biztos középosztálybeli egzisztenciában felnőtt fiatalembert szülei katonatiszti pályára szánták, így érettségit követően a Ludovikán folytatta tanulmányait. A katonai iskola elvégzése után hadnagyként Szegedre vezényelték, ahol az I. huszárezredben szolgált, ezt követően Kecskemétre, végül 1930-ban a fővárosba helyezték át, ahol a tartalékos állomány − az úgynevezett karpaszományosok − kiképzésében vett részt, idővel századparancsnoki beosztásban.
Miután Magyarország belépett a második világháborúba, Somlyóit 1941-ben a visszacsatolt Szabadkára vezényelték, ahol egységparancsnok lett, őrnagyi, majd alezredesi rendfokozatban. Egy évvel később visszatért a fővárosba, ahol a Honvédelmi Minisztérium lovassági előadójaként dolgozott. A háború utolsó időszakában nyugatra menekült, francia, majd amerikai hadifogságba került. 1946-ban önként jött haza, bízva benne, hogy a konszolidáció után egy új, polgári Magyarország fog létrejönni.
Csalódnia kellett: a berendezkedő kommunista államhatalom megfosztotta őt 11 holdnyi örökölt szántóföldbirtokától, mely a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet tulajdona lett. Horthysta múltja miatt nem folytathatta tovább katonai hivatását, alkalmi munkákból tartotta el magát, feleségével és gyermekeivel egy örökölt lakásban, Újpesten, a Bán Tibor utcában (ma Kassai utca) éltek. 1951-től a Rákospalotai Bőrkonfekció Vállalatnál dolgozott, először segédmunkásként, majd idővel csoportvezetővé léptették elő.
Az 1956. októberi forradalom kitörését követően tagja lett a vállalat munkástanácsának. November 4-én csatlakozott az újpesti fegyveres forradalmárokhoz; vallomása szerint Nagy Imre kétségbeesett rádióbeszédét hallva döntött úgy, hogy puskát ragad és nemzetőrnek áll. A bíróság azonban tényként fogadta el, hogy már október 24-én jelentkezett Kósa Pálnál, az Újpesti Forradalmi Bizottság elnökénél és felajánlotta segítségét, azonban ekkor még elutasították, Kósa ugyanis nem bízott az egykori horthysta tisztben.
Somlyói − aki a forradalom idején felvette a Pécsi Sándor álnevet, harcostársainak többsége is így ismerte − hamar vezető szerepre tett szert az újpesti nemzetőrök között. Ő vezette többek között azt az akciót, melynek során a Váci út és az Árpád út kockaköveit bekenték a közeli üzemből származó csirizzel és kenőszappannal, hogy így akadályozzák a szovjet harckocsik mozgását.
November 6-án Gábor László, a nemzetőrség parancsnoka őt nevezte ki az újpesti fegyveres erők parancsnokává. A kerületben szétszóródott mintegy 800-850 forradalmárt egységes csapattá szervezte és gondoskodott róla, hogy minden rajnak, szakasznak katonaviselt vezetője legyen. Kiképzést is tartott a harcolóknak − megtanította őket például a Molotov-koktél használatára − és a lehetőségekhez mérten sikerült felfegyvereznie őket; a fegyverek nagy részét az elfoglalt újpesti rendőrkapitányságról zsákmányolták.
A fegyveres felkelők a Könyves Kálmán Gimnáziumban rendezték be főhadiszállásukat, „Pécsi Sándor” innét irányította az ellenállást. Megszervezte a rádiós kommunikációt a csapatok között, így kerületszerte képes volt koordinálni a hadmozdulatokat. A küzdelem azonban hamarosan reménytelenné vált: november 8-án szovjet tankok vonultak fel a gimnázium épülete előtt és elkezdték ostromolni a forradalmárok bázisát. A gyalogsági fegyverekkel harcoló felkelők nem bírtak a túlerővel szemben, Somlyói, amikor a tűz erőssége csökkent, elrendelte az épület elhagyását. A megmaradt felkelők az azóta már felszámolt Öregtemetőben gyűltek össze és tették le a fegyvert.
fotó: dr. Paulus Alajos / Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény
Az újpesti szabadságharcosok utáni hajsza már az ellenállás megszűnésének másnapján, november 10-én megkezdődött. A karhatalmi egységek összesen 33 személyt vettek őrizetbe, köztük december 13-án Somlyói Nagy Sándort. A Fővárosi Bíróság dr. Halász Pál vezette népbírósági tanácsa 1959. március 15-én született elsőfokú ítéletében az újpesti fegyveres erők vezetőjét a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés kezdeményezése és vezetése, többrendbeli gyilkosság és gyilkosságra való felbujtás, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények vádjával halálra ítélte.
Somlyói katonai múltja súlyosító körülménynek számított a perben: a kádári megtorló gépezet részben a „horthysta katonatisztek” néven emlegetett, a világháború előtt, illetve alatt szolgálatot teljesített egykori katonákat tette felelőssé a forradalom kirobbantásáért. A kegyelmi tárgyaláson emiatt elutasították Somlyói büntetésének enyhítését. A halálos ítélet 1959. július 23-án jogerőre emelkedett, egy héttel később, július 30-án Somlyóit kivégezték. Vádlott-társa, Hornyák Tibor visszaemlékezése szerint az egykori katonatiszt „Éljen Magyarország!” felkiáltással lépett a bitófa alá.
Somlyói Nagy Sándor emlékét ma utcanév őrzi Káposztásmegyer II. lakótelepen.
(Az írás részben Hirmann László Híres újpestiek II. című könyvének segítségével készült.)
Rudolf Dániel