Sorossal és koronavírussal érkezik az újabb Nemzeti Konzultáció

  •  
  •  
  •  

„A járvány egy súlyos dolog, nem lehet vele játszani, szerintem itt az ideje, hogy bevessük a Nemzeti Konzultációnak az eszközét”

– mondta péntek reggeli rádióműsorában Orbán Viktor. Elmondta, hogy a kérdőív nagy része már elkészült, de délelőtt még foglalkozik vele, és már délután megindíthatják a Nemzeti Konzultációt, ha sikerül lezárnia, áll a 444 szemléjében.

A kormányzati közvélemény-kutatás a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról fog szólni, konkrétan arról, hogy milyen intézkedéseket hagyjanak érvényben, milyeneket vezessenek be, hogyan gondolkodjanak a gazdasági válságkezelésről.

„És meg fogom kérdezni, mert azt meg kell kérdeznünk, hogy azt a Soros György-féle tervet, hogy adósrabszolgaságot eredményező örök kötvényeket bocsássunk ki, amelynek nincs lejárata, csak egyfolytában fizetni kell, amíg élünk, sőt még az unokáinknak is. Hogy ezt bevezessük-e?”

– mondta a kormányfő.

A miniszterelnök az elmúlt évtized egyik legjobb döntésének nevezte, hogy bevezették a rendkívüli jogrendet, mert járvány idején a gyorsaságot tartja a legfontosabbnak.

„Minden döntést az adott pillanatban kell meghozni. A rendkívüli jogrend ezt lehetővé tette”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy volt, amikor az éjszakai fejlemények alapján kellett döntéseket hoznia, és „egy hajnali döntéssel nem lehet megvárni a parlament esti szavazását”.

Elmondta: a helyzet kezeléséhez már nem szükséges rendkívüli jogrend, ezért, ha a parlament elfogadja az ide vonatkozó törvényt, akkor a kormány többé nem alkothat rendeletet olyan ügyben, amiben törvényt kell hozni. Viszont fel kell készülni a járvány második hullámára, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget.

Orbán Viktor csütörtökön arra utasította az operatív törzset, hogy hozzon létre egy bevetési egységet, ami azonnal meg tud jelenni ott, ahol esetleg nagyobb számban alakulnak ki fertőzések a jövőben.

A fennmaradó járványügyi készültségről azt mondta, hogy ehhez három fontos dolog kapcsolódik:

  • folytatódik az operatív törzs működése;
  • fennmarad a kórházak járványügyi irányítási rendszere;
  • a tisztifőorvos pedig megerősített jogköröket kap.

„Ennyiben fog eltérni az életünk mondjuk a nyáron, a korábbi időszakhoz képest. Ez a három dolog az, amivel le tudjuk írni a járványügyi készültséget”

– fejtette ki Orbán.

Az uniós költségvetési tervről elmondta, hogy az e körüli vita most annyiban más, hogy „hozzábiggyesztettek” egy mintegy 750 milliárd eurós csomagot, ami részben hitel, részben támogatás, aminek a vírus által okozott gazdasági károk enyhítését kell szolgálnia.

„Ennek a 750 milliárdnak a létrehozása nem munkával történik. Mert egyébként az szokott történni, hogy dolgoznak az emberek, mi mindannyian, és befizetünk egy összeget az Európai Unióba, azt ott jól összekavarjuk, meghatározzuk a közös célokat, és szétosztjuk. Tehát ott minden szétosztott forint vagy euró mögött munka van. Most azonban azt találták ki az unióban, hogy ne így legyen, hanem a 750 milliárd eurót hitelből vegyük fel közösen. És a magyar embernek itt a piros lámpa kigyullad a fejében”

– mondta.

Hozzátette, hogy a visszafizetésre is közösen kell garanciát vállalni, tehát a magyar állampolgároknak a görög, az olasz vagy a francia hitel visszafizetéséért, „tehát, ha ők nem tudják, akkor majd ön visszafizeti”.

Azt a rendszert, ami alapján szétosztanák az uniós fejlesztési pénzeket, a miniszterelnök abszurdnak és perverznek nevezte, mert szerinte több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek.

, , , , , ,