Sportországi apró hokisok

  •  
  •  
  •  

A Sportország SC 2005-ben alakult. Célja a magyar sport ténylegesen professzionálissá alakítása, nemzetközileg sikeressé tétele, a sportsikerek megteremtéséhez nélkülözhetetlen sportolói utánpótlás nevelése, sportiskolai oktatás keretein belül.

A klubban többek között korisuli és hokisuli működik, de a gyerekek hazai és nemzetközi versenyeken indulhatnak. Az apró jégkorongozók edzőjével, az egykori válogatott hokissal, Szaibert Krisztiánnal beszélgettünk.

– A hokisuliban a játéknak van kulcsszerepe, de már a jégkorongra specializálódva – mondta a tréner. – Már igazi jégkorong-felszerelésben végzik a munkát a gyerekek, a pályán keresztben folyik az oktatás. Mini – (U10), szupermini (U8) és előkészítő (U12) csoportokba várjuk a lányokat és a fi úkat. Szeretném kijelenteni, nem fontos, de nem is hátrány, ha valaki már tud korcsolyázni.

– Mit tanulnak meg a gyerekek az edzéseken?

– Az oktatás célja, hogy a gyermekekkel megismertessük a jégkorongozás alapjait. Szeretnénk, ha minél több gyerek játszhatna és ismerhetné meg a hokizás sikerélményét, azért a mindig azonos létszámú, 3-4 fős csapatok közti barátságos mérkőzéseken a hangsúly a sportszerűségen és a jó hangulaton van. A mérkőzéseken nincs

testjáték, se büntetések, de az edző bármikor leállíthatja a játékot, hogy elmagyarázzon egy-egy szabálysértést.

– Mennyire veszélyes sport a jégkorong?

– Semmivel sem veszélyesebb, mint például a foci vagy a kézilabda. Persze, a megfelelő felszerelés elengedhetetlen a veszélytelen és örömteli játékhoz.

– Számít az eredményesség?

– A meccseken az edzésen tanult elemeket próbáljuk beépíteni a játékba, nem az eredményesség és az eredmény számít. Persze a gyerekek, azért nagyon szeretnek győzni. A rivalizálás nem összekeverendő az eredmény-centrikussággal.

– Hány gyerek hokizik a Sportország csapataiban?

– Sokan vagyunk, de lehetnénk még többen. Persze akad lemorzsolódás, eligazolás, de szerintem, aki nálunk játszik, jól érzi magát.

– Milyen a kapcsolatuk a jégmamákkal, a jégpapákkal?

– A szülőknek meghatározó szerepük van gyermekeik fejlődésében. A Sportország SC sikeréhez elengedhetetlen a szülők aktív támogatása. A gyerekek a segítségükkel lelhetik örömüket a sportban. (gégé)