Sportparti ínyenceknek!

  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata sportnapra és főzőversenyre hívta szombaton délelőttre a kerület apraját és nagyját.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, mint a rendezvény fővédnöke is, a Tábor utcai sporttelepre invitált mindenkit, hogy sportoljanak, mozogjanak, szórakozzanak, és aki úgy gondolja, főzzön egy jó lecsót. Bográcsban!

Szerencsére az időjárás is kegyes volt ezen a szombaton, hiszen sem eső sem viharos szél nem zavarta a résztvevők szórakozását. Mert, örömmel jelenthetjük, résztvevő, sportolni vágyó akadt szép számmal.

A focipályákon egymást értek a meccsek, amatőr és már-már profi gárdák terelték a labdát. Egyeseken látszott, nem ma ismerkedett meg a labdarúgás rejtelmeivel.

A röplabdások sem akartak lemaradni a focisták mögött, ha lehet, ők még nagyobb harciassággal küzdöttek a pontokért. Persze akadt, aki más sportágban próbált szerencsét. Illetve sportágakban, ugyanis a szervezők úgynevezett pontgyűjtő versenyt találtak ki, amelynek keretében – teljesítménytől függően – pontokat szerezhettek az indulók.

Érdemes volt hajtani, hiszen az összegyűjtött pontokat azonnal beválthatták – üdítőre, újpesti pólóra- sapkára, csokira és még ki tudja mi mindenre a gyerekek-  a pontboltban.  Tájfutás, grundbirkózás, dekázás, kapura rúgás, helyből távolugrás, hanyattfekvésből felülés, ugrálókötelezés, légpuska lövészet szerepelt a kínálatban.


Ameddig az edzettebbek sportoltak, az idősebbek, a tapasztaltabbak, a megfontoltabbak a lecsó készítés mesterségét gyakorolták. Bográcsban készült az étel, a harminc benevezett csapat harminc féle lecsócsodát alkotott.  Akadt, aki egyszerű, úgynevezett „szegénylecsót” főzött, még egy apró kolbászka sem került bele. Mások kolbásszal, szalonnával, tökkel, nokedlivel, rizzsel, gombával és még számtalan belevalóval gazdagították a mesterművüket. Ezzel, bizton állíthatom, mert magam is tagja voltam, szinte megoldhatatlan feladat elé állították a szigorú és megvesztegethetetlen zsűrit.


A győzteseknek és a helyezetteknek Wintermantel Zsolt polgármester adta át a díjakat.

Eredmények

Labdarúgás:

1.       UMSZKI

2.       Csabagyöngye

3.       Palota FC

Parkröplabda:

1.       Necc SE

2.       Vadhalak

3.       LKG Sirály

A lecsófőző-verseny végeredménye

1.       Velencei Kandúrok csapata

2.       Belevalók csapata

3.       Zsiga Úr csapata

Különdíjat kapott a Csúcs DSE, a Bogrács Ördögei valamint az USC 96 gárdája.

(gergely)