Sportparty, Gyereksziget és gátépítés

  •  
  •  
  •  

Június 8-a, Medárd, a hónap legismertebb időjárásjósló napja egész Magyarországon. A népi mondás szerint ha ezen a napon esik, negyven napig esik egyfolytában. Mivel vízből, sőt árvízből már túl sokat is kaptunk, bízzunk abban, hogy a hétvégén jobb idő köszönt ránk.

Úgy tűnik, az önkormányzat kiváltképpen nem babonás, ugyanis Medárd napjára időzítette hagyományos Nyári Sportpartyját. Az árvíz miatt nem marad el, de új helyszínre költözik ezen a hévégén a Generali Gyerek Sziget, amelyre Újpestről ingyenesen igénybe vehető autóbuszokkal juthatnak el az újpestiek.

Nyári Sportparty
Nem sokkal a Legsportosabb Város cím elérése után ismét mozgásra, sportolásra hívja az önkormányzat Wintermantel Zsolt fővédnökletével az újpestieket. A Sportos Újpest! összefogás jegyében ismét a Tábor utcai sportpálya nyitja ki kapuit a mozogni vágyók előtt. A reggel 9-től délután 17 óráig tartó eseményen egymást érik a programok, érdemes kilátogatni. Mégpedig korhatár nélkül. Lesz kispályás felnőttlabdarúgás, gyermekcsapatoknak Bene Ferenc kispályás emléktorna, sőt az Újpest FC és Újpest Önkormányzata is focicsapatot léptet pályára. Elmaradhatatlan program a kerékpáros ügyességi verseny, az egész napos kreatív gyermekjátszó, és felállítják a BigWall mászófalat is.

A pályán ismét bográcsok sorakoznak majd szép hosszú sorban, ezúttal halászlét főznek a kulináris élvezetekre vágyók. Készülnek az ítészek is.

Az árvíz miatt új helyszínen rajtol a Generali Gyerek Sziget

Amint korábban lapunkban megírtuk, Újpest Önkormányzata és a Sziget Kft. együttműködésének köszönhetően idén is ingyenes buszjáratok közlekednek Újpestről a Generali Gyerek Szigetre. A június 8-án rajtoló, négy hétvégét felölelő ingyenes családi program az első hétvégén az árvíz miatt a Flórián térre – azaz a Vörösvári út–Szőlő utca–Kiscelli út által határolt parkba – kerül át.
Csak a helyszín lesz más, minden egyéb marad a régi: kedvenc előadók koncertjei – az első hétvégén rögvest Halász Judit és a Kaláka, kézműveskedés és ismeretterjesztés, móka, kacagás. A programok izgalmas színfoltja lesz a Tábor utcában hamarosan kaput nyitó Újpesti Tarzan™ Park bemutatkozása.

Újpest programjai a Generali Gyerek Szigeten június 8–9. között:
– Magicbox: logikai játék, konstrukciós építők; vizezős játék: Aquaplay (csatornarendszer);
– Tarzan™ Park: játszótér.

Természetesen idén is ingyen vár mindenkit a Generali Gyerek Sziget, reggel 10-től este 6-ig, szombaton és vasárnap, ahová az újpesti családok ingyenes buszjárat segítségével juthatnak ki.

A busz indulási időpontja:
– a Flórián térre szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között óránként;
– vissza Újpestre 10.30-tól 17.30-ig óránként.
Indulási hely Újpesten, az István út Jókai utca és Petőfi utca közti szakaszán (az új városháza mellett).
Ezen a hétvégén a Flórián téren, a Vörösvári úti buszmegállóból (az Árpád hídra felhajtó oldalon).

Tanévzáró gyermeknap
A családi programok sorába ezen a szombaton is beáll a Rex Állatsziget, ahol tanévzáró gyermeknapi rendezvény juttatja eszünkbe, hogy hamarosan vége az iskolaévnek. A program 10 órától 17 óráig zajlik.

Csalogató Piac-Placc
Szombat a piaci vásárlások ideje is. A piacot járva ajánljuk a Piac-Placc felkeresését. Szombaton reggel 6 órától 14 óráig tart nyitva most is a Piac-Placc a Duna sétányon. Az újpesti kezdeményezés árusítóknak és nézegetőknek egyaránt kínál érdekességeket, másutt ritkán fellelhető antikvitást, régen feledésbe ment tárgyakat, régiségeket.

Időszaki kiállítások
A vizuális művészet kedvelőit több új tárlat várja.
Géczi Ildikó akvarellkiállítása június 23-ig látogatható az Újpesti Polgár Centrum, Újpest Galériában.
Vajda János fotókiállítása Újpest közelről címmel pénteken, azaz június 7-én 18 órakor nyílik, és június 23-ig várja a látogatókat az Újpesti Polgár Centrum, Újpest Galériában.

A Leonardo Da Vinci Képzőművészeti Szabadiskola évzáró kiállítása pedig június 23-ig mindennap 9-től 18 óráig látogatható az Ifjúsági Ház Új Galériájában.

Állandó kiállítások Újpest múzeumában
Az Újpest története iránt érdeklődőket szombatonként (is) várja, ekkor 10–14 óra között az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény (IV., Berda József u. 48.). A Két évezred között – fejezetek Újpest történetéből című állandó kiállítás a település keletkezésétől napjainkig mutatja be lakóhelyünket. A tárlat virtuális bemutatóval (fotó, film és szöveges ismertető) egészül ki.

Zene, tánc
Egy elmaradhatatlan randi: június 9-én, vasárnap 17 órától a Hétvégi randevú című népszerű program várja az Ady Endre Művelődési Házban a törzsvendégeket és azokat is, akik szeretnének csatlakozni egy zenét-táncot kedvelő társasághoz. A talpalávalót a Szilver zenekar szolgáltatja.

Névnapi emlékeztető
Szombaton Medárd, vasárnap Lícia és Félix nevű ismerőseink ünneplik névnapjukat.