Startvonalon a Görgey út

  •  
  •  
  •  

A közelmúlt eredményes újpesti várospolitikájának érdeme, hogy tavasz végén megkezdődhet a Görgey út régóta várt teljes rekonstrukciója. Az útrekonstrukció teljes közműcserét, az úttest, a járda és a villamospálya felújítását is tartalmazza. A munkák egyik első lépése az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézethez közeli üzletsor helyzetének rendezése.

A pavilonsor önkormányzati területen található, míg maguk az építmények magántulajdonban voltak. A Görgey út felújítása és a környék rekonstrukciója halaszthatatlanná tette a helyzet rendezését. Az önkormányzat az elmúlt hónapokban egyeztetett az érintett üzletek tulajdonosaival és azóta mindenkivel megnyugtató megállapodás született. A tizenöt bolt szinte mindegyikéből kiköltöztek már az üzlettulajdonosok. Azoknak, akik tevékenységüket folytatni kívánják, az önkormányzat segítséget nyújt a továbblépéshez.

Többen már meg is találták az új helyszínt. A pavilonsoron működött például használtruha-kereskedés, amely már árusít a Rózsa utcában.

– Közel húsz évig voltam az üzletsoron, nem mondhatom, hogy nem fog hiányozni, de mindig is tudtuk, hogy ez önkormányzati terület, bármikor visszavehető. Az önkormányzat nagyon korrektül járt el velünk, saját költségén bontatja el a pavilonokat, és mindenkinek segítettek új helyiséget találni – mondja Pakocs Ferencné kereskedő.

Mint megtudtuk, a pavilonsor helyén a későbbiekben téglaépítésű szolgáltatóház építését tervezi az önkormányzat.

G. R.


A Görgey út felújítása közműcserével indul, várhatóan a tavasz végén. A kivitelezésre tavaly 100 millió, az idei évre pedig 1,9 milliárd forintot biztosít a főváros. A tervezői költségbecslés szerint a Fővárosi Önkormányzatnak további forrást is biztosítania kell, mert a vártnál nagyobb volumenű a feladat. A rendszerváltozás óta ez a városvezetés tette a legtöbbet azért, hogy Budapest legrosszabb állapotú útjának rekonstrukciója megvalósulhasson. Erre fővárosi képviselőként Wintermantel Zsolt és Nagy István közösen hívta fel többször a figyelmet – emeli ki Rádi Attila, aki hozzátette: a kormány a rekonstrukciót nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította, ennek nyomán indulhat meg tavasszal az építkezés.