“Stop Budapest-adó!” – üzenték a Lánchíd mellől a kormánynak

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Több ezren vettek részt a Budapestet sújtó kormányzati megszorítások elleni tiltakozáson a Rakparton, ahová egy „Stop Budapest-adó” feliratot is felfestettek.

A főpolgármester a Facebookon Messenger-üzenetekben hívta követőit, hogy vasárnap 10-11 között „beszélgessenek” a Lánchíd pesti hídfője mellett. Az alsó rakpart aszfaltjára „Stop Budapest-adó” feliratot festettek fel, hogy így tiltakozzanak a fővárost sújtó megszorítások ellen. Karácsony Gergely az Európa Kiadót idézve azt mondta: arra kérik a budapestieket, hogy „küldj egy jelet felfelé”.

 

Forrás: Karácsony Gergely/Fb oldal

Forrás: Karácsony Gergely/Fb oldal

 

A Jövő TV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Iszonyat erő van a városban. Ez nem az én erőm, hanem a városé, ezt használni fogjuk, ha a kormány továbbra is büntetni akar minket.”

 

Forrás: (Varju László/Fb)

Forrás: (Varju László/Fb)

 

A demonstráción számos ellenzéki politikus és kerületi vezető is részt vett, többek közt Déri Tibor Újpest polgármestere, Trippon Norbert és Kanász-Nagy Máté alpolgármester, illetve Varju László országgyűlési képviselő.

 

 

Egy fideszes költségvetési módosító indítvány értelmében idén további 12 milliárd forintot vonnának el Budapesttől, amely nagyságrendileg a Lánchíd felújítására elkülönített összegnek felel meg. Jövőre még komolyabb elvonások jönnek, amelyek Karácsony szerint akkora veszteséget jelentenek majd, amelyből minden évben fel lehetne újítani a Lánchidat. A főpolgármester pénteki Facebook-bejegyzésében azt írja, Budapest „nettó befizetőjévé válik az államkasszának”, ezt pedig szerinte „nyugodtan nevezhetjük Budapest-adónak.” Úgy véli, hamis az a kormányzati indoklás, hogy az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket a járvány elleni védekezésből.

„Igaz. Csakhogy már rohadtul kivették a részüket.” – fogalmaz Karácsony, emlékeztetve, hogy a főváros a járvány idején 2,5 milliárdot költött olyan eszközök beszerzésére, amelyek biztosítása a kormány törvényes kötelessége lett volna. Hozzáteszi: Budapest már most is szolidáris az ország többi részével, hiszen 100 helyben megtermelt forintból a jelenlegi szabályozás is elvon 97-et. A 3 százaléknyi itt maradt forrással Európa sereghajtóinak számítunk, hiszen ez az arány Berlinben 22, Bécsben 15, Varsóban és Prágában 7 százalék.

A főpolgármester a megszorítások mögött „pőre hatalmi szándékot”, „az ellenzéki önkormányzatok megbüntetését”, „a választói akarat felülírásának kísérletét” látja. Az elvonások szerinte veszélybe sodorhatják nemcsak a város működését, de a járvány nyomán kialakult gazdasági válság kezelésének sikerességét is.

„A kormány a válságkezelést a vállalatok,  a multik és nem ritkán az oligarchák felől közelíti, mi pedig az egyes embereken, illetve a kis- és közepes vállalkozásokon szeretnénk segíteni” – szögezi le Karácsony Gergely.