Storcz jövője még bizonytalan

  •  
  •  
  •  

Storcz Botond a magyar kajaksport történetének egyik legeredményesebb versenyzője. A háromszoros olimpiai, négyszeres világ- és Európa-bajnok ma még a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Hogy mit hoz a jövő, egyelőre kérdéses, hiszen a Londonban három aranyig jutó kajak-kenusok szövetségi kapitányának március végén lejár a szerződése. Ráadásul a szövetség elnöke, Baráth Etele kijelentette, a jövőben szakáganként szeretnék irányítani a sportágat.

– Nagyon meglepett a kijelentés – mondta Storcz Botond. – Bár a válogatók során akadtak nézeteltérések, ami természetes, az olimpiai felkészülés teljes egyetértésben zajlott, mindenki egy hajóban evezett. A műhelyek jól dolgoztak, a versenyzők és az érintett edzők összhangban tudtak együttműködni, ahogyan én is megtaláltam a hangot a csapattal. A londoni eredményesség, az aranyérmek is minket igazolnak.

Storcz úgy fogalmazott, bízik benne, hogy nem a személye ellen szól a tervezet.

– Szeretném, ha a négy évvel ezelőtt megkezdett munkának és a jól kiforrott rendszernek lenne folytatása.

– Evezzünk nyugalmasabb vizekre. Beszéljünk arról, hogy Újpest legújabb olimpiai bajnoka, Kozák Danuta elmegy-e a válogatottal a spanyolországi edzőtáborba.

– Először is, nagy örömmel vettem tudomásul, hogy Danuta Újpestre igazolt, és ezzel megoldódtak a gondjai a riói olimpiáig. Köszönet a város vezetőinek, a klubnak. Biztos vagyok abban, hogy jó helyre került. Magam is szeretettel gondolok az újpesti klubra, hiszen itt ismerkedtem meg a kajakozással, itt szerettem bele a sportba. De, hogy a kérdésre is válaszoljak, Danuta nem a spanyolországi táborba utazik, hanem Horvátországban készül az U23-as válogatottal.

– És mi lesz az olimpiai bajnok négyessel?

– A lányok, mivel különböző egyesületek színeiben versenyeznek, saját klubjaikkal, edzőikkel készülnek. Ők már olyan profi versenyzők, hogy nem kell állandóan együtt tréningezniük. Bízom benne, hogy együtt maradnak, hiszen rengeteg van még bennük.

– Akár Storcz Botond irányítása mellett?

– Nem árulok zsákbamacskát, nem titkolom, bízom abban, hogy tovább folytathatom a megkezdett munkát a válogatott csapat élén.

Gergely Gábor