Szabálytalanul hordták az alkalmazottak a maszkot, bezáratták a budapesti élelmiszerboltot

  •  
  •  
  •  

Szabálytalanul viselte a maszkot egy XX. kerületi élelmiszerbolt öt alkalmazottja, ezért a rendőrség 3 napra bezáratta az üzletet – erősítette meg az MTI információját az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd este.

Gál Kristóf emlékeztetett: hétfőtől lépett hatályba a maszkhasználat szigorítására vonatkozó jogszabály, amellyel összhangban a rendőrség is fokozta az ellenőrzései számát. Többször ellenőrzik a szabályok betartását és súlyosabb szankciókat szabnak ki a szabályszegőkre.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabály kereskedelmi hatósági jogkörrel is felruházta a rendőrséget, amelynek értelmében akár be is zárathatnak olyan üzleteket, szórakozóhelyeket, vendéglátóhelyeket ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket.

A hatóság kedd délután ellenőrizte a XX. kerületi élelmiszerüzletet, ahol már a biztonsági őr is az állára húzva viselte a védőeszközt

– számolt be a szóvivő az esetről.

Hozzátette:

a húspultnál két férfi alkalmazott, valamint a zöldségpultnál két női alkalmazott szintén szabálytalanul hordta a maszkot.

Az intézkedő rendőrök azért, mert egyidejűleg több munkaállomáson sem tartották be a szabályokat az alkalmazottak, úgy értékelték, hogy ez felveti az üzemeltető felelősségét is, ezért a legszigorúbb szankciót alkalmazták:

3 napra bezáratták a boltot.

Gál Kristóf beszámolt arról is, hogy a boltbezárás mellett

mind az öt alkalmazottat fejenként 25 ezer forintos helyszíni bírsággal sújtották.

Az MTI úgy tudja, hogy egy CBA-üzletet zárattak be.

, , , , , , , , , ,