Szakmai konferenciával emlékeztek a Károlyi kórház Újpestért díjas főigazgatójára

  •  
  •  
  •  

Orvosszakmai konferenciát rendeztek a Károlyi Sándor Kórházban, ahol felavatták az intézmény két éve elhunyt korábbi főigazgatója, dr. Küttel Péter emléktábláját is.

Az 1943-ban született sebész- aneszteziológus diplomája megszerzését követően, az 1960-as évek végén került a Károlyi Sándor Kórházba, ahol ezután több mint negyven éven keresztül dolgozott és szolgálta az újpestieket. A rendkívül népszerű, szakmailag és emberileg is köztiszteletnek örvendő sebész-szakember 1999-től nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig töltötte be a kórház főigazgatói posztját. Életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével és Újpestért díjjal is kitüntették.

Dr. Küttel Péter volt a kórházban kialakított konferenciaterem megálmodója is, mely ma már az ő nevét viseli. Itt leplezték le március 21-én reggel a család, barátok, kollégák és tisztelők jelenlétében az egykori főigazgató emléktábláját. A résztvevőket a Károlyi kórház főigazgatója, dr. Kaszás Edit és a konferencia szervezője, dr. Hollósi Antal főorvos köszöntötte, akit több mint négy évtizednyi munka és barátság kötött össze Küttel Péterrel. Az emléktábla felállításához a kórház Nagy Istvántól, a kerület korábbi népjóléti alpolgármesterétől kapott segítséget.

Az ünnepélyes ceremóniát a korábban évente megrendezett, de a Covid-járvány miatt 2020-tól elmaradt Észak-Pesti Orvosnapok szellemében megtartott orvosszakmai előadás-sorozat követte.

ÚN

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

, , , ,