Szalagavató a Károlyi-gimiben

  •  
  •  
  •  

2014. november 28-án rendezték meg a Károlyi István Gimnázium végzőseinek szalagavatóját. A rendezvényre rengeteget készültünk,
immáron mint végzős osztály.

Iskolánkban hagyomány, hogy a bált a tizenegyedik évfolyam palotása nyitja meg, ami méltó kezdése az estének. Ezután következett a szalagok feltűzése. Hirmann László igazgató úr beszéde szívhez szóló volt, ugyanis kiemelte, hogy a szalagok egyrészt az összetartozást, másrészt a felnőtté válás első lépését jelképezik. Nekem, aki már tizenkét éve ennek az iskolának vagyok a diákja, sokat jelentett ez a pár mondat. Belegondoltam, hogy a tizennyolc évemből tizenkettőt itt töltöttem, és bizton állíthatom, hogy életem egyik legjobb döntése ez az iskola volt.

Ezután következtek a vendégprodukciók és az osztálytáncok, majd az osztályvideók levetítése. A filmek összefoglalták a közösen eltöltött gimnáziumi éveket, szembesítve az osztályt azzal, hogy az idő bizony rendkívül gyorsan repül.
Nagyon jó erre visszagondolni, hiszen a készülődés alatt még jobban összehangolódott az osztályunk, és a produkciónk színvonalát az is emelte,
hogy az osztályfőnökünk is szerepelt benne. Az est fénypontja a keringő volt. A lányok gyönyörű, fehér ruhája, kontrasztban a fi úk fekete frakkjával, mesébe illő környezetet teremtett. Elsőként egy modern zenére keringőztünk, majd ezt
meglepetésszerűen követte a Kék Duna-keringő, amely az egyik legnemesebb keringőzene. Tánc közben láthattuk a szülők és tanáraink boldogságot sugárzó, de könnyes szemét. Hiszen ők neveltek fel minket, terelgették utunkat, és szembesültek
vele, hogy felnőttünk.

A csodás produkciók mellett ezért is nagy dolog a szalagavató, ugyanis érzelmi töltetet is ad. Minden végzős társamnak azt kívánom, hogy ilyen csodás élményben legyen része, és azt egy olyan iskolai környezetben élje át, amelyre majd
szívesen emlékszik vissza.

Balla Barbara diákpolgármester