•  
  •  
  •  

A hagyományokhoz híven idén is szavalóversennyel emlékezik jeles tanárára, Nádas Józsefre a Könyves Kálmán Gimnázium. A versenyre március 8-ig várják 7-12. osztályos újpesti diákok jelentkezését.

1993 óta minden márciusban, születésnapja alkalmából szavalóversennyel emlékezik kiváló magyar-történelem tanárára a Könyves Kálmán Gimnázium a Nádas József Pro Homine Alapítvány támogatásával. Nádas József tanár úr sokakkal megszerettette a verseket, emberi tartása, példája pedig egy életre szóló útravalót adott. Megmutatta, hogy a jó cél érdekében nehéz körülmények között is becsülettel mindent meg kell tenni, amit csak lehet – írja a gimnázium.

Nádas József szellemiségében a szavalóverseny életünk aktuális kérdéseire is szeretné felhívni a figyelmet. Idén a versenyzőknek először Dsida Jenő vagy Radnóti Miklós egy versét kell elmondaniuk. Mindkettőjük életét meghatározta a háború – 80 évvel ezelőtt Radnóti a háború borzalmaiban vesztette életét –; a szenvedések ellenére mégis egész életükben emberek maradtak az embertelenné váló körülmények között is. A második, szabadon választott műnél az egyetlen kikötés, hogy szerzője magyar költő legyen.

A szavalóversenyre március 8-ig várják 7-12. osztályos újpesti diákok jelentkezését a  nadasjozsef.szavaloverseny@gmail.com e-mail címen. A versenyt március 22-én pénteken 15 órakor tartják a Könyves Kálmán Gimnáziumban.

ÚN

, , ,