Százan Újpest közbiztonságáért

  •  
  •  
  •  

Ismét eredményesen zajlott le november 21-ére virradóra az újpesti rendőrség immáron hagyományosnak számító „Százan Újpestért” című közbiztonsági akciója.

A közös szolgálatban polgárőrök, közterület-felügyelők és az Állatvédelmi Járőrszolgálat tagjai vettek részt, utóbbiak közül tizenketten. Az önkormányzat most is élelemmel támogatta az akciót.

Az adventi időszakhoz közeledve változatlan céllal, ismét a közbiztonságot erősítendő kezdődött meg az emelt létszámú szolgálat, amelyet szándékosan a péntek esti-szombat hajnali órákra időzítettek. Noha a bűncselekmények száma összességében csökkent, most kiemelt figyelmet fordítottak a betörések megakadályozására is.

Az ellenőrzést ezúttal is több csoportra bontva végezték a „százak”. Folyamatosan figyelték a ki- és bevezető utak forgalmát, elkérték a jármű menetokmányait, szűrték az ittas vezetést. Az országban elrendelt fokozott ellenőrzéssel összhangban történt a szórakozó- és vendéglátóhelyek környékének ellenőrzése is. Azokat a városrészeket vizsgálták hangsúlyosabban, ahonnan panaszok vagy bejelentések érkeztek.

Az eredmény most sem maradt el. Egy körözött személyt fogtak el, tizennégyet pedig előállítottak. Közülük hetet bűncselekmény gyanújával (ötüknél kábítószert találtak) és négyet pedig azért, mert a közbiztonságra különösen veszélyes tárgy volt náluk. Rajtuk kívül vérvételre vittek egy ittas járművezetőt, valamint volt egy olyan is, akit szabálysértés továbbfolytatása miatt állítottak elő.

Folytatódó hagyomány, hogy az egyenruhások munkáját leginkább segítő polgárőröket tiszteletbeli rendőrré fogadják. Ezúttal, a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, négy polgárőrt avattak tiszteletbeli rendőrré.

Kép és szöveg: M. Orbán András