Százezrekkel húzhatják le azt, aki bedől ennek a trükknek

  •  
  •  
  •  

Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások – közölte a fővárosi főügyész.

Az ilyen csalások jellemzője, hogy a sértettet egy magát egy végrehajtó iroda munkatársának vagy bírósági dolgozónak kiadó személy hívja fel azzal, hogy vele szemben tartozás miatt végrehajtási eljárás folyik – ad képet a módszerről Ibolya Tibor, fővárosi főügyész.

Kapcsolódó írás

Álügyintézők vadásznak banki adatainkra

Új trükkel próbálkoznak a telefonos csalók – hívja fel a figyelmet Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester, aki Facebook-bejegyzésében egy kiszemelt áldozat beszámolóját is megosztja.TOVÁBB

A csalók azt mondják, hogy a sértettnek azonnal át kell utalnia a tartozását a megadott bankszámlaszámra.

Ellenkező esetben a végrehajtó – akár pár órán belül – rendőrökkel együtt megjelenik lakásán, és ha kell, a lakását is “feltörik” azért, hogy a tartozás fejében ingóságokat foglaljanak le.

Az elkövetők pszichés kényszerrel igyekeznek a hivatalos eljárás látszatát kelteni, ügyszámot is kitalálnak, többnyire forintra pontos összeget jelölnek meg. Az elkövetők tipikusan szervezetten, többen együttműködve dolgoznak.

Kapcsolódó írás

Így kerülhetjük el, hogy unokázós csalók áldozatává váljunk

Annak ellenére, hogy számos bűnözői csoportot felszámolt a rendőrség, a csalók folyamatosan újabb módszerekkel próbálkoznak.TOVÁBB

A főügyész azt is elárulta:

a fővárosban már több tucat ilyen típusú bűncselekmény miatt folytatnak nyomozást.

Az egyik ügyben a Készenléti Rendőrség nyomozói többeket gyanúsítottként hallgattak ki. A megalapozott gyanú szerint két férfi és egy nő 19 embert, több tíz- illetve százezer forinttal károsított meg vagy próbált megkárosítani ilyen csalásokkal.

A Fővárosi Főügyészség különösen az időskorúak figyelmét hívja fel arra, hogy az ilyen telefonhívásoknál gyanakodjanak, és igyekezzenek tisztázni, valós-e a megkeresés.

Azonnal ne utaljanak pénzt, mindig ellenőrizzék a lakóhelyük szerinti bíróságon, hogy folyik-e ellenük végrehajtás.

Kérjenek telefonszámot a visszahíváshoz, jegyezzék fel, milyen nevet mond a hívó, és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez az állítólagos végrehajtói irodában. Ha ezt a hívó fél elutasítja, vagy egyéb gyanús körülmény merül fel, késedelem nélkül értesítsék a rendőrséget – kéri az ügyészség.

, , , , ,