A város és a fotózás iránti szeretetéről 36 szerző 187 képpel tett tanúbizonyságot az Újpest Önkormányzata és az Újpesti Sajtó Kft. által idén (is) meghirdetett Újpesti Élet-képek 2014 fotópályázaton.
A pályázatra amatőr fotósok jelentkezését várták a kiírók, életkori megkötés nélkül, s a beküldött pályamunkák a fotográfiai műfajok széles skáláján mozoghattak. A pályázat díjainak átadásával egy időben a legjobb képekből kiállítás nyílt az Újpest Városnapok keretében az Ifjúsági Ház Új Galériájában. Véletlen egybeesés, de jelképes, hogy a megnyitó augusztus 29-ére, a magyar fotográfia napjára esett.
A kiállítás megnyitóján dr. Tahon Róbert jegyző méltatta a fotókiállításra benevezettek munkáját. Kiemelte, örvendetesen sokan gondolták úgy, hogy számos újpesti újdonság „megérett” a művészi szintű megörökítésre.
A pályamunkákat szakemberekből álló zsűri: Vajda János, Várai Mihály fotóművészek és Svajer Barbara fotós rangsorolta.
Az Újpesti Élet-képek 2014 fotópályázat végeredménye:
I. kategória, Életképek
1. Laczkó-Magyar György – Hídon
2. Lebovics György – Repülés
3. Bernolák Béla – Itt a szudé
II. kategória, Újpesti újdonságok
1. Kiss Ferenc – Megyeri híd
2. Kovács Rudolf – Északi összekötő híd, télen
3. Képes László – Halassy uszoda
III. kategória, Újpest természete
1. Koi Zoltán – A Farkas útja
2. Barta Katalin – Naplemente
3. Almási Zsolt – Séta a téli Szilas-pataknál
800×600
A díjakat dr. Tahon Róbert jegyző adta át a nyerteseknek.
Gratulálunk!
B.K.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;}