Kedd éjfélig szólt, de úgy tűnik, tovább tart a tartós, helyenként 40 fokot megközelítő hőség. Utána talán már enyhülés jön.
A HungaroMet előrejelzése alapján szerda éjfélig meghosszabbítja a tisztifőorvos a június 27-én éjféltől elrendelt legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. A hatóságok továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy fordítson kiemelt figyelmet az idősekre, a krónikus betegekre és az egyedül élőkre, érdemes őket naponta felhívni, meglátogatni, és meggyőződni arról, hogy eleget ittak, és megfelelően tudják hűteni lakásukat. Különösen fontos, hogy senki ne hagyjon gyermeket, idős embert és háziállatot parkoló gépjárműben, még egyetlen percre sem, ha pedig valaki ilyet lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.
A tartós, helyenként 40 fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet, ezért kiemelten fontos a folyamatos folyadékpótlás. Továbbra is a víz fogyasztása javasolt, és ajánlott kerülni az alkohol-, a koffein- és a magas cukortartalmú italokat. A rosszullétek megelőzése érdekében a szakemberek azt kérik, lehetőség szerint senki se tartózkodjék a tűző napon 11 és 16 óra között, és kerüljék a megerőltető fizikai munkát ebben az időszakban. A munkáltatókat arra kérték, hogy biztosítsanak elegendő ivóvizet, rendszeres pihenőidőt, valamint árnyékos vagy hűvös pihenőhelyet a szabadtéren dolgozóknak. Aki teheti, az extrém hőség idején tartózkodjék árnyékos, hűvös helyen, és gondoskodjék otthona megfelelő árnyékolásáról, illetve szellőztetéséről. (A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet.)
Továbbra is országszerte érvényben van a tűzgyújtási tilalom, ami az erdőkre és azok kétszáz méteres körzetére vonatkozik. A növényzet mindenhol száraz, a legkisebb hőforrástól meggyulladhat, ezért a hőségriasztás ideje alatt fokozottan kell figyelni, különös tekintettel a mezőgazdasági betakarításoknál, valamint a hő- és szikrahatással járó munkavégzéseknél. (Az aktuális hőségriasztásról és az egyéb veszélyjelzésekről szóló információk a katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazásán keresztül valós időben is elérhetők.)
Klimatizált önkormányzati és egyéb közintézmények Újpesten
A nagy melegben fontos a megfelelő folyadékbevitel és a hőség elleni védekezés, ezért összegyűjtöttük azokat az újpesti, klimatizált helyiségeket, ahová bárki betérhet egy kis felfrissülésre.
| Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata | István út 15. |
| Szabó Ervin Könyvtár | Király utca 5. |
| Újpesti Ifjúsági Ház | István út 17-19. |
| Újpesti Piac- és Vásárcsarnok | Szent István tér 13-14. |
Klimatizált üzletek Újpesten:
| 1042 Budapest IV. kerület, Árpád út 112. | Árpád Üzletház Egyesülés |
| 1042 Budapest IV. kerület, Munkásotthon utca 26. | CBA Príma Élelmiszer |
| 1044 Budapest IV. kerület, Megyeri út 53. | LIDL |
| 1046 Budapest IV. kerület, Szent Imre utca 1. | OBI |
| 1048 Budapest IV. kerület, Külső Szilágyi út 4. | PENNY |
| 1047 Budapest IV. kerület, Baross utca 6. | PENNY |
| 1045 Budapest IV. kerület, Rózsa utca 20. | PENNY Market |
| 1044 Budapest IV. kerület, Váci út 60-62. | PRAKTIKER |
| 1041 Budapest IV. kerület, Rózsa utca 77. | SPAR |
| 1048 Budapest IV. kerület, Megyeri út 236. | SPAR |
| 1045 Budapest IV. kerület, Nap utca 16. | SPAR szupermarket |
| 1045 Budapest IV. kerület, Rózsa utca 18. | SPAR szupermarket |
| 1042 Budapest IV. kerület, Görgey Artúr út 22. | SPAR szupermarket |
| 1045 Budapest IV. kerület, Árpád út 183-185. | Stop Shop Bevásárlóközpont |
| 1042 Budapest IV. kerület, István utca 10. | Újpesti Áruház |
Az újpesti párakapuk, ivókutak, ebitatók listáját ITT tudja megnézni.
CSG