39 évvel ezelőtt a TUNGSRAM dolgozóinak egy lelkes, sportot, ezen belül a kosárlabdát szerető csapata – lányok/asszonyok és fiúk – kedden és pénteken munkakezdés előtt elkezdett kosárlabdázni. (Innen a nevünk: „Hajnali Kosarasok”.) Ez a folyamat a mai napig sem szakadt meg. Időközben csatlakoztak hozzánk több mint kétszázan, akik közül a többség már ilyen-olyan okból nem, vagy csak néha játszik velünk.
Jelenleg alkalmanként 8-12 lelkes amatőr (nő és férfi) ma is jól érzi magát a kosárlabdapályán. Amennyiben a fentiek felkeltették az érdeklődésedet, nagy szeretettel várunk sorainkba, kedden és pénteken reggel 6 és fél 8 óra között a törzshelyen, a Tungsram SC Sportcsarnokában (IV. Megyeri út 6.)
Weiner László (Leókiráj) 20/4249648