•  
  •  
  •  

Hiánypótló és sokrétű kezdeményezést indít útjára szeptembertől Újpesten Balázs László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) 20 éves színházi és filmes tapasztalattal rendelkező oktatója. A Színház a Gyermekekért projekt célja, hogy az iskolás fiatalok a művészet szeretetén túl az iskolában és az életben is hasznosítható gyakorlati tudásra tegyenek szert.

A kezdeményezés szeptember elején indul a IV. kerületi oktatási intézményekben, fő célja pedig, hogy

„egy olyan magas színvonalú szakkört hozzunk létre, amelyen a gyerekek megtanulhatják a színházi szakmával kapcsolatos fogásokat, amelyeket az oktatásban és később az életben is kamatoztatni tudnak”.

A képzés szerkezete az alábbi elemekből épül majd fel:

  • Színészórák: Ezek alkalmával a gyermekek betekintést nyernek abba, hogyan lehet a testükkel, a mimikájukkal, a szavakkal és a hangsúlyokkal játszani; illetve szövegtanulási technikákat sajátíthatnak el.
  • Gyakorlati színészóra: Itt egy közösen kiválasztott színdarab – bohózat, musical vagy dráma – segítségével a szövegértés és a beszédtechnika elsajátítása, illetve a sikeres előadások létrehozása lesz a cél.
  • Tánc- és mozgásóra: Ezzel a foglalkozással a testtel és a mozgással kapcsolatos önkifejezést sajátíthatják el a diákok, heti egy, de inkább két alkalommal, a különböző táncműfajok segítségével.
  • Színpadi mozgás: A táncon túl ez az oktatási forma tanítja meg, hogyan kell mozogni, létezni a színpadon, a megfelelő járástól kezdve egészen az akciójelenetekig. Ez magában foglalja az alapvető akrobatikus mozgásokat is (bukfenc, vívás, színpadi verekedés).
  • Szinkronizálás: A magyar szinkronszakma jellegzetes hangjaival, neves színészeivel tanulhatják meg a gyerekek a szinkronizálás alapjait.
  • Workshopok: Minden hónapban egyszer, egy hétvégi időpontban ingyenes workshop keretében híres magyar színészek, filmrendezők, modellek és énekesek segítik a fiatalok képzését és vezetik be őket a kulisszatitkokba.

A szakmai épülés mellett a fő cél egy olyan összetartó közösség létrehozása, ahol szülői segítséggel évente több előadást is sikerrel színpadra állíthatnak a résztvevők.

Balázs László fontosnak tartja, hogy a foglalkozások önismeretet és önbizalmat adjanak a fiataloknak, amit havi egy önfejlesztő tréning is elősegít majd, hogy a gyerekek ne féljenek a tömeg előtt való szerepléstől.

A kétszer 45 perces foglalkozások heti menetrendje a következő lesz:

  • Hétfő: 17:00-18:30 (7-től 11 éves korig)
  • Kedd: 17:00-18:30 (12-től 18 éves korig)
  • Szerda: 17:00-18:30 (7-től 11 éves korig)
  • Csütörtök: 17:00-18:30 (12-től 18 éves korig)
  • Péntek: 17:00-19:00 (összevont foglalkozás az összes korosztálynak)

Balázs László

A képzés díja havi 12.000 forint, ami a heti három órát, valamint az előadásokra történő felkészülés hétvégi időpontjait foglalja magában.

Szeptember elején lesz az első, másfél-kétórás nyílt foglalkozás, ahol a szülők is bepillantást nyerhetnek a képzés menetébe. Ilyen nyílt órákra kéthavonta kerül majd sor.

„Reméljük, hogy egy olyan közösséget sikerül majd építenünk, ahol nemcsak a gyerekek, de a szülők is remekül érzik majd magukat amikor jelmez- és díszletgyártásra kerül a sor”

– nyilatkozta az Újpest Médiának Balázs László. Hozzátette:

„Az újpesti önkormányzat rengeteget segít azzal, hogy a képzési lehetőséget az összes kerületi általános és középiskolába eljuttatta, és anyagilag is segít abban, hogy színre tudjuk vinni az előadásokat.”

Az SzFE oktatója szeretné, ha a gyerekek nemcsak Újpesten, hanem különféle művészeti fesztiválokon is bemutathassák a sikeres produkciókat.

A képzésre szeptember 15-éig lehet jelentkezni a szinhazagyermekekertujpest@gmail.com címen, illetve a +36 30 211 8404 telefonszámon.

, , , , ,