Szlávik: „A magyar csak azokat a szabályokat tartja be, amelyeknek a megszegését büntetik”

  •  
  •  
  •  

„Muszáj bevezetni a szankciókat, mert a magyar csak azokat a szabályokat tartja be, amelyeknek a betartását ellenőrzik és a megszegését büntetik. Vagy még azokat se”

– nyilatkozta Szlávik János infektológus főorvos a Figyelőnek adott interjújában.

Szlávik szerint „csacsiság” azt mondani, hogy a magyarok fegyelmezettek lennének. Úgy gondolja, az első hullám alatti karantént csak azért tartották be, mert

„megijedtek, mert kötelező volt, és mert nemigen volt hova menni a patikán és az élelmiszerbolton kívül”.

Az infektológus szerint a kis enyhülést drámai passzivitás és nemtörődömség követi, és kétségbeesve látja, hogy egyre kevesebben hordják a maszkot, annak ellenére, hogy egyelőre

„tényleg nincs más eszközünk a vírus ellen, mint a maszk, a távolságtartás és a gyakori kézmosás”.

Azt is elárulta: szerinte a koronavírusból azért lett világjárvány, mert amikor tavaly decemberben észlelték Kínában az első eseteket, akkor ez a kórokozó már itt volt: Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában.

Amikor márciusban a világ rádöbbent, hogy pandémiáról van szó, addigra a vírusnak volt három-négy hónapja, hogy ezekben az országokban elképesztően elszaporodjon.

, ,