Március utolsó hétvégéjén – azaz egy héttel az FTC elleni derbi előtt – a válogatott Eb-selejtezője miatt nem rendeznek fordulót az NB I-ben. Szombaton, azaz 26-án mégsem maradnak futball nélkül az Újpest-szurkolók. Az Újpest FC ugyanis – szurkolói kezdeményezésre – nemzetközi barátságos mérkőzést játszik a lengyel Górnik Zabrze ellen. Az ellenfélválasztás nem véletlen: ebben a klubban is dolgozott edzőként Szusza Ferenc, az újpesti stadion névadója, a klubhűség egyik példaképe – és nem is akármilyen sikereket ért el.
A mérkőzés célja pedig nem is lehet más, mint az, hogy a klub a szurkolókkal közösen nagyot lendítsen Szusza Ferenc szobrának ügyén. Az eddigi szervezőmunka eredményeként elmondható, hogy a mérkőzés teljes bevételét a Szusza emlékműre fordítják majd.
A jegyárak kedvezményesek: 1200 forintért tekinthető meg a Szusza Ferenc Emlékmérkőzés, de a helyszínen különleges emlékjegyet is válthatnak a rajongók, stílszerűen 1885 forinért.
Az emlékmeccs egyébként egy facebook-os kezdeményezés eredménye, ahol rajongók, szurkolók kezdtek kampányba azért, hogy Újpest legendájára ne csak a stadion neve, de egy róla készült szobor, és emléknap is emlékeztesse a futball szerelmeseit.
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere azon túl, hogy személyesen is arra buzdít mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést, annak érdekében, hogy az akció sikeres legyen, azt tervezi, hogy a saját pénzén vásárol belépőjegyet az összes önkormányzati intézményvezetőnek, és meghívja őket a mérkőzésre.
A szervezők szívesen vesznek további felajánlásokat is, az alábbi bankszámlaszámon:
UVB Egyesület 11713081-20000150