Szociális földosztás

  •  
  •  
  •  

Dr. Trippon Norbert alpolgármester javaslatára az Önkormányzat termőföldet bérel a vállalkozó kedvű újpesti családok számára, azért, hogy maguk termelhessék meg a betevő zöldséget, gyümölcsöt. Az ingyenes programnak egyetlen feltétele van, a megtermelt javak tizedét le kell adni az Önkormányzatnak, azért, hogy szétoszthassák a kisnyugdíjasok és a rászoruló újpesti családok között.

Az alpolgármester javaslatát keddi ülésén fogadta el a Képviselő-testület, melyre a költségvetésben 10 millió forintot különítettek el.
A tervek szerint kiskert méretű parcellákat alakítanának ki a kerülethez viszonylag közel eső, jó minőségű területen, melyet az újpesti családok rendelkezésére bocsátanának. Az Önkormányzat a kerületi civilszervezetekre és egyházakra bízná, hogy az új programhoz találjanak 10-15 olyan családot, akik vagy anyagi okok miatt vállalkoznának a földművelésre, vagy azért, mert saját maguk szeretnék megtermelni azt, ami az asztalra kerül. Számukra a kerületi parkfenntartó cégen keresztül a növényvédelemben is besegítenének.
Az ingyen földet elfogadóknak egyetlen feltételt szabnak, a megtermelt zöldségből, gyümölcsből 10 százalékot le kell adniuk, melyet az újpesti kisnyugdíjasok és rászorulók között osztanának szét.