A tavalyinál is több szűrővizsgálattal várja az újpestieket szeptember 27-én az önkormányzat és a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat (TRÖK) által életre hívott, immár hagyományos Káposztásmegyeri Egészség- és Sportnap. A Wintermantel Zsolt polgármester fővédnökletével a Karinthy Frigyes Művelődési Házban megrendezendő egészségnapról ezúttal dr. Hollósi Antal főorvos, kórházigazgató, valamint dr. Dabous Fayez elöljáró beszélt az Újpesti Naplónak.
EGÉSZSÉGKÖZPONTÚ SZEMLÉLET
– Az önkormányzati egészségnapok közel két évtizede töretlen népszerűségnek örvendenek. A világon szinte mindenütt arra törekszenek, hogy a betegségközpontú gondolkodást váltsa fel az egészségközpontú szemlélet, nemcsak a gyógyítók, hanem a lakosság körében is. Az elmúlt néhány évben hazánkban is emelkedett a születéskor várható élettartam. Ugyanakkor az is fontos, hogy ez milyen életminőség mellett valósul meg. Szűrővizsgálatokkal már a tünetmentes időszakban felismert betegség kezelése sikeresebb, sokkal jobbak a gyógyulás esélyei – mondja dr. Hollósi Antal sebész főorvos, a Károlyi Sándor Kórház orvos igazgatója, majd arról esik szó, hogy nemcsak a látogatók száma magas, hanem sok orvos és szakdolgozó is részt vesz ezeken a rendezvényeken, mert tapasztalataik alapján fontosnak és hasznosnak tartják.
– A megelőzés az orvosi tevékenységnek is szerves része, ezért is vállalják szűrővizsgálatok elvégzését és az ehhez kapcsolódó tanácsadásokat. Óriási praxissal, tapasztalattal rendelkezdő orvosok, dietetikus, gyógytornász és más területek szakemberei várják az újpestieket – fogalmaz dr. Hollósi Antal, aki minden eddigi egészségnapon részt vett. – Ilyenkor közvetlenebb az orvos és a beteg kapcsolata, s ha további vizsgálatra, kezelésre kerül sor, az már bizalomra épülve történhet – szögezi le. – Ez alkalommal lehetőség lesz EKG-szűrésre is, amelyet a helyszínen szakorvos értékel. Az önkormányzat egészségnapjának célja megegyezik ama kormányzati törekvéssel is, amely szerint mindenki érezzen felelősséget egészségi állapotáért, s tegyen is érte. A családoknak sem lehet más céljuk, mint hogy hosszan és egészségben éljenek együtt a különböző korosztályok. Az önkormányzat egészségterve a lakosság számára lehetőséget kíván biztosítani az egészségmegőrzés és az egészségfejlesztés megvalósításához. Ezért is korszerűsíti tovább a szakrendelőt, ezért szervez sportnapokat, és teremt lehetőséget a mozgásra például az uszoda, a négy évszakos sípálya megépítésével és a sportnapok megszervezésével.
EGÉSZSÉGMEGTARTÓ PROGRAMOK
– Nem mellékes szempont, hogy amíg a fiatalabbak és az idősebbek az egészségnapon vizsgálatra várnak, pár méterre tőlünk a gyerekek és az unokák futnak és kerékpároznak, mivel ismerik a mozgás egészségmegtartó hatását. Felnő egy generáció, amelynek már természetes eleme a mozgás, az egészséges életmód. Ezt segítjük a magunk lehetőségeivel: ovi-foci pályákkal, műfüves sportpályákkal vagy akár az uszoda, a sípálya vagy a Szilas Park nyújtotta lehetőségekkel. Abban is biztos vagyok, hogy akik szombaton kilátogatnak a rendezvényeinkre, várják majd a folytatást – fűzi hozzá dr. Dabous Fayez gyermekgyógyász, ultrahangos orvos, a TRÖK elöljárója. (Részletes program a 10. oldalon.)
B. K.
A KÁPOSZTÁSMEGYERI EGÉSZSÉG- ÉS SPORTNAP részletes programjai az Újpesti Napló 4., és 10. oldalán olvashatók.
Egyéb programok a nap folyamán a Karinthy Frigyes Művelődési Házban:
10.00 – 15.00 Véradás
10.00 – 15.00 Kézműves foglalkozások, egészséges életmódot elősegítő termékek bemutatója, árusítása, felfújható mászó fal, kétpályás trambulin, repülőszőnyeg szimulátor
Támogatók: Újpest Önkormányzata, Richter Gedeon NyRt. A rendezvény szervezői: Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat, Újpesti Kulturális Központ Közreműködő partnerek: Újpest Önkormányzat Szociális Intézménye, Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft, Károlyi Sándor Kórház, BFKH Budapest V. ker. Népegészségügyi Intézete, Prevenció Kft., IMED Kft., Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft., Rex Kutyaotthon Alapítvány.
A programok ingyenesek!