Szomszédokból közösség

  •  
  •  
  •  

Közösségépítési, ismerkedési céllal rendezték meg az első szomszédok ünnepét a Telkes utcában. A szervezők célja az volt, hogy az évek, évtizedek óta itt élők jobban megismerhessék egymást. Az önkormányzat asztalokkal és a területfoglalási díj elengedésével támogatta a törekvést.

Az este tízig tartó szomszédünnepet a Telkes utca Vadgesztenye és Vetés utca közötti lezárt szakaszon rendezték meg. A kezdőórában érkezők már javában bográcsoztak, az egyik üstben körömpörkölt, készült, a másik lábasban pedig bajai halászlé „lapult”, de akik később csatlakoztak, azok sem érkeztek üres kézzel.

Saly Péter szervező, az utca egyik lakója rövid köszöntőjében kiemelte, hogy a szomszédünnepet ismerkedés céllal rendezték, amivel azt szeretnék elérni, hogy az itt élők ne egyszerűen csak ráköszönjenek egymásra. „Törekvésünket támogatta az önkormányzat, mert amellett, hogy elengedték a területfoglalási díjat, padokat, asztalokat is biztosítottak” – mondta. 

A szintén szervező Zeller Éva hozzátette, a mostani szeptember 15-i alkalommal szeretnének éves hagyományt teremteni, és ezzel együtt az egész utcát bevonni az ismerkedésbe.

„Jónak tartom az ehhez hasonló összejöveteleket, mert segít abban, hogy az egymás mellett élő szomszédok jobban megismerjék egymást és összebarátkozzanak – mondja a páros oldalon lakó Nagy Emil, aki pár hónapja költözött az utcába.

A közös főzést és beszélgetést az utca páros és páratlan oldalán lakók között szervezett vetélkedők színesítették, amelyek között talicskázás és célbadobás is szerepelt. Az eseményre tiszteletbeli szomszédként Wintermantel Zsolt is ellátogatott. „Legutóbb a Vadgesztenye utcában tartottak gyereknapot, 22-én pedig Káposztásmegyeren rendeznek sportnapot. Bízom abban, hogy Újpesten is egyre jobban elterjednek ezek a közösségépítő rendezvények – mondta a polgármester.

A jövő heti káposztásmegyeri alkalmat a Káposztási Családok Egyesülete szervezi a Homoktövis utcában, ahol többek között vetélkedővel, bográcsozással, kézműves foglalkozással, ugrálóvárral, kötélhúzással várják a családokat. A részletes programjuk itt olvasható.

Kép és szöveg: M. Orbán András