Szűcs Sándornak születésének évfordulója alkalmából a Szűcs Sándor Általános Iskola diákjai meglátogatták a futballista sírhelyét november 23-án.
Iskolánk névadójának, Szűcs Sándornak november 23-án van a születésnapja. Ebből az alkalomból iskolánk képviseletében a 8. b osztály tanulói látogattak el a híres futballista sírhelyéhez a rákoskeresztúri Új Köztemetőbe.
A közlekedés nem volt egyszerű a temetőig, és a 298. parcella 18. sorában található 43. sírhely is nagyon messze van a főbejárattól, mégsem bántuk a négy órás programot, mert szép, napsütéses időben, friss levegőn sétálva, jókat beszélgettünk és érdekes dolgokat láttunk.
Szűcs Sándor nyughelyét egy szép, fekvő emléktábla jelzi. Könnyen odataláltunk, mert már tavaly is jártunk ezen a helyen. Az idén egy lila-fehér színvilágú koszorút választottunk a sírra, utalva ezzel Újpest focicsapatának (melynek Szűcs Sándor a tagja volt) színeire. Körbeálltuk a sírt, gyertyát gyújtottunk, és egy kis beszélgetés keretében felidéztük, mit tudunk Szűcs Sándor életéről és halálának körülményeiről. Fényképeket is készítettünk, hogy meg tudjuk mutatni társainknak, milyen most iskolánk névadójának nyughelye.
A megemlékezés után nagyon örültünk neki, hogy a Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont munkatársai felajánlották, hogy kisbuszukkal kivisznek minket a temető főbejáratához, mert a több kilométeres utat visszafelé így már nem gyalog kellett megtennünk.
Jó érzéssel tölt el mindannyiunkat, hogy tavalyi kezdeményezésünkkel mi voltunk az első diákok, akik születésnapján meglátogatták Szűcs Sándor sírhelyét, és a megemlékezésnek ezzel a formájával hagyományt teremtettünk. Mivel jövőre már nem fogunk ebbe az iskolába járni, reméljük, hogy lesznek követőink, és jövő november ismét egy iskolánk tanulói által elhelyezett koszorú fogja díszíteni névadónk nyughelyét.
Az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola 8. b osztályának tanulói és osztályfőnökük: Hencz Gabriella