Szüreti mulatság, népzenével, musttal

  •  
  •  
  •  

Idén is szüreti mulatságot szervezett a Fóti Óvoda. Ahogy a nagyobbacskák már megszokhatták, folyt a must, és természetesen volt mulatság. A jó hangulatról a Kolompos együttes gondoskodott.

A Fóti Óvodában a hagyományos szüreti mulatsággal köszöntötték a betoppanó őszt. Szőlőliget híján ezúttal is az udvaron gyűrte fel az ingujjat és látott munkának a sok kicsi. A szülők által behozott illatos szőlőfürtöket hamarosan szemekre szedték, majd a présbe kerültek, és már csorgott is a finom must. Igaz, az idő cseppet sem kedvezett a kültéri programnak, de ez egyáltalán nem zavarta az óvodásokat, akik lelkesen töltötték a présgép folyamatosan kiürülő torkát.

– Józsi bácsi, ne tessék inni belőle, mert nem jut nekünk – figyelmeztette az egyik kis óvodás az eredményt tesztelő nyugdíjas gondnokot, aki minden évben visszajár segíteni erre a hangulatos programra.

A hagyománnyal ellentétben idén a szüreti mulatságnak csak egy része, a szőlőszemezés és a mustkészítés zajlott az udvaron, hiszen az eső folyamatosan csepegett. A szüreti műsort már az épületben tartották, amelyhez a Kolompos biztosította a talpalávalót. A koncert végére a teljes szőlőmennyiségből mustot varázsolt az óvoda gondnoka, és a kicsik lelkesen kóstolták a finom nedűt, amelyből természetesen a felnőtteknek is jutott.

G.R.