Szurkolói információk a Debrecen elleni mérkőzésre

  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC vasárnap 16:30-tól a DVSC-TEVA csapatát fogadja a Szusza Ferenc Stadionban, az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A vasárnapi mérkőzés kiemelt biztonsági kockázatú lesz.

A mérkőzés biztonsági szempontból kiemelt kockázatú, így a mérkőzés alatt belső kordon választja el a játékteret a nézőtértől, és lesz belső rendőri biztosítás is. Klubunk – a IV. kerületi kapitánysággal együttműködve – fokozottan ügyel majd a mérkőzés zavartalan lebonyolítására, a szigorított ruházatátvizsgálástól kezdve a stadionból történő kiléptetésig bezárólag.

A Megyeri út lezárásra kerül, ezért az Újpest-szurkolók kizárólag a Mildenberger utca felől léphetnek be a stadion területére, a Megyeri úti főkapunál csak VIP-, sajtó- és teherbeléptetés zajlik.

Felhívjuk a stadion területén parkoló VIP szektoros vendégeink figyelmét, hogy a mérkőzés után körülbelül 15 – 20 perces türelmüket kérjük, mert a vendégszurkolók elvonulását meg kell várniuk. A stadion többi szektorában helyet foglalókat ez nem érinti, mert a tervek szerint (amelyről a helyszínen dönt a rendőrség) a hazai és a vendégközönség kiléptetése egy időben fog történni.

Kérjük azon szurkolóinkat, akik a Baross utcai parkolóban helyezik el gépkocsijukat, hogy ne a műfüves pálya mellett közelítsék meg a stadiont, hanem az edzőpálya mellett lévő kapun fáradjanak ki a Milndenberger utcára.

A mérkőzésre érvényes jegyek elővételben hétköznap 10:00 és 18:00 óra között a székház recepcióján vásárolhatóak meg.

A meccs napján, vasárnap a Szusza Ferenc Stadionnál 12:30-14:30 óra között a Mildenberger utcai külső pénztárban vásárolhatóak elővételben meg a belépők. A többi pénztár a mérkőzés előtt két órával, 14:30 órakor nyit ki.

Kérjük szurkolóinkat, hogy a mérkőzésen kizárólag sportszerűen biztassák a csapatunkat, tartózkodjanak a rasszista, gyűlöletre uszító, másokban félelmet keltő, vagy másokat megbotránkoztató, nem a sportszerű szurkolással, buzdítással összefüggő megnyilvánulásoktól, illetve a pirotechnikai eszközök használatától, ugyanis ellenkező esetben klubunk komoly büntetést kaphat a Magyar Labdarúgó-szövetségtől.

A félreértések elkerülése miatt hangsúlyosan felhívnánk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy az MLSZ továbbra is szankcionálja a pirotechnika használatát. Továbbá kérjük szurkolóinkat, hogy tartózkodjanak a hanggránátok használatától is.

Kérjük, szurkolóinkat, hogy ismerjék meg az Újpest FC Pályarendjét (mely elérhető egyrészről a honlapon itt, másrészről a beléptetési pontokra felszerelt információs táblákon), mert néző a sportrendezvény helyszínére csak ezek betartása esetén léptethető be. A nézők a biztonsági előírások be nem tartása esetén, érvényes jegy birtokában sem léphetnek be a stadionba!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a transzparensek tekintetében is változott az MLSZ Biztonsági Szabályzata. Ezek alapján már nincs szükség a mérkőzésre a rendőrség és a Szövetség engedélyére ahhoz, hogy valaki szurkolói transzparenst vigyen be a mérkőzésre. Azonban változott jogszabályok szerint, az a transzparens vihető be a sportlétesítmény területére, amely nem bír mások iránti gyűlöletre uszító, nem a sportszerű szurkolással, buzdítással összefüggő tartalommal (például politikai tartalom), vagy nem tartalmaz egyébként jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet. A beléptetésnél a rendezők ezeket a feltételeket ellenőrzik, és döntenek a transzparens megfelelősségéről, felhasználhatóságáról. Fontos hangsúlyozni, hogy a megfelelő tartalommal bíró transzparensek a stadionban csak úgy helyezhetőek ki, ha reklámot nem takarnak, és nem akadályozzák a menekülési útvonalakat használhatóságát.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az Országgyűlés 2011. július 11-én elfogadta a sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges, egyes törvények módosításáról szóló törvényt. A törvény 2011. szeptember 1-én lépett hatályba. Az Újpest FC – az MLSZ-szel együttműködve – már közzé tette a szurkolókat is érintő jogszabályokat, illetve jogszabály-módosításokat. A megváltozott jogszabályok IDE KLIKKELVE olvashatóak!

Tájékoztatjuk továbbá a szurkolóinkat, hogy az Sztv. új rendelkezése értelmében elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényen vagy a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatály alá tartozó sportrendezvényen az arcát oly módon eltakarva (ruhaneművel, illetve egyéb tárggyal) jelenik meg vagy tartózkodik, amely alkalmas arra, hogy meghiúsítsa a személyének a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy által történő azonosítását.

Fontos információ, hogy a nézők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézőket az ellenérdekű szurkolói csoportok sportlétesítményből, a rendőri biztosítás működési körzetéből, illetve a szurkolók kísérési útvonalából történő eltávozásáig a sportlétesítményben visszatarthatja. Ezzel összefüggésben, a rendőrség döntése alapján előfordulhat, hogy az Újpest FC Shop megközelíthetetlenné válik, ezért kérjük a szurkolókat, hogy az Újpest FC Shop a beléptetések közelébe kitelepült árusítóhelyeit vegyék igénybe.

Kérjük szurkolóinkat, a jövőben is fokozottan ügyeljenek a Szusza Ferenc Stadion rendjére, tisztaságára, állagára, segítség a rendezők munkáját, mert azok munkájuk során az Újpest FC érdekeit tartják szem előtt.